Vidék

Kicsi kövecskékből gyémántot csiszolni

2021.09.30 - 07:00


Ép testben ép lélek — tudták ezt már az ókori rómaiak is, és mély meggyőződéssel vallotta Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat jobbhátvédje, nem mellesleg a határon túli magyarság és az utánpótlás elkötelezett támogatója, aki bő évtizede hozta létre az akkor még Ovi-Foci, ma már Ovi-Sport Közhasznú Alapítványt, azzal a céllal, hogy támogatást nyújtson az óvodáskorú gyermekek mozgásához, képességeik fejlesztéséhez, sportolásukhoz, utánpótlás-neveléshez — méghozzá egy különleges, innovációs sportpályával, amely egyrészt a mindennapos, szabad levegőn való mozgás mellett lehetőséget teremt az aprónépeknek a különböző csapatjátékok (foci, kosárlabda, röplabda, kézilabda, tollaslabda stb.) megismerésére, másrészt komplex jellegének köszönhetően speciális fejlesztő játékok — például beszédhiba-korrigáló — játszására is, valamint a tartós vagy részleges mozgássérültek rehabilitációjára is alkalmas. Tavaly négy Szatmár megyei település — Egri, Kaplony, Csomaköz és Mezőterem — nyújtott be sikeres pályázatot az Ovi-Foci Programban, s a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programjának köszönhetően mind a négy településen megépülhetett az 50 000 euró értékű műfüves sportpálya, megérkeztek az eszközkészletek, a karbantartó gépek, s megtörtént az óvónénik képzése is annak érdekében, hogy a pálya nyújtotta lehetőségek valóban maximálisan ki legyenek használva. A koronavírus-járvány miatt azonban ezek a speciális pályák jókora késéssel, most kerülhettek átadásra, avatásra.

hirek/2021/szeptember/30/egri-2.jpg


Dr. Grezsa István, a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos négy helyszínes körútjának első megállója Egriben volt tegnap kora délelőtt — a Csűry Bálint Általános Iskola udvarán házigazdaként Hrenyu Péter igazgató köszöntötte a vendégeket, gyerkőcöket és szüleiket, örömét fejezve ki, hogy még jobb és modernebb körülmények között zajlik majd az oktatás.
A sportpályát Tolnai János református lelkipásztor áldotta meg, a 100. Zsoltárra építve gondolatait — nem véletlenül, hiszen az az egyik legszebb hálaadó zsoltár, s mint hangsúlyozta: Istentől nem csak kérni kell, de amit ad, azt meg is kell köszönni. „Nagyon sok a gond, súlyos járvány van, drágul a mindennapi élet, de az a kor sem volt jobb vagy könnyebb, amikor ez a zsoltár született. Amikor hálát adunk, hitet is vallunk. S miért tudjon a magyar ember hálát adni Mohács, Trianon, Don-kanyar vagy a magyar nemzet teljes eltűnését hangoztató jóslatok után? Mert nem tűntünk el, mert megújulnak templomaink, mert óvodák és ilyen innovatív sportpályák épülnek. Igen, van miért hálát adni. A Jóisten gondoskodik rólunk” — nyomatékosította.
Köszöntőjében dr. Grezsa István kiemelte: egy-egy ilyen sportpálya az Aranycsapat szellemiségét viszi tovább mobiltelefonnal fertőzött világunkban, lehetőséget teremtve arra is, hogy egy-egy jövendőbeli magyar sportoló kiindulópontjává váljon. Szabó Elek polgármester üdvözletét követően Márton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége elnöke Széchenyi szavait idézve pillantott vissza kicsit a múltba, felidézve, hogy honnan indultak: 2016-ban még egy régi pékség épületében működött az óvoda, amelyben nem volt vezetékes víz, a csöppségeket az udvari, pottyantós WC-be vitte ki a dadus — ma pedig nem csak új épületben működik a hosszított programú napközi, de kinti, modern játszótere és most már speciális sportpályája is van, s „nagy lépéseket tehetnek kis cipőben”. A gyermekek szabad levegőn való mozgásának fontosságát hangsúlyozta Kátai Attila, az Erdélyi Polgári Egyesület elnöke is, és mint mondta, eddig öt erdélyi megyében 14 hasonló pálya épült meg, de feltett cél, hogy minél több magyar óvoda udvarára eljuttassák, hiszen versenyképes oktatáshoz versenyképes óvoda, iskola kell.
„Mindig mondom, hogy Szatmár megye rendkívül gazdag — legnagyobb kincsei a gyermekek. Én pedig köszönöm mindenkinek, akik ezekből a ma még kicsi kövecskékből igazi ragyogó gyémántokat csiszolnak” — fogalmazott Pataki Csaba tanácselnök, majd az apróságokhoz fordulva azzal folytatta: „Ha nem is lesztek élsportolók, de megtanuljátok szeretni a mozgást. Bízom benne, hogy mire ovisokból iskolások lesztek, működni fog a fociakadémia is, hogy — miért ne — Egri ne csak Csűry Bálint nyelvészről és néptáncosairól legyen híres, hanem sportolóiról is.” Mint kifejtette, valahányszor dr. Grezsa István Szatmárba érkezik, akkor vagy egy alapkövet tesznek le, vagy avatnak. „Nem bánnánk, ha minden héten jönne — köszönet neki az óvodáinkért, iskoláinkért és templomainkért. Amit cserébe ígérhetünk, az az, hogy tovább erősítjük oktatási rendszerünket, tovább küzdünk az anyanyelvi oktatásért” — mondta.
Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány elnöke, dr. Molnár Andrea röviden bemutatta magát az alapítványt és az innovatív sportpályát, amely hosszú éveken át tartó tervezői, kivitelezői, óvodapedagógusi és futballedzői egyeztetés eredményeként jött létre, s 2013-ban innovációs nívódíjjal ismerték el. „Kérjetek, és adatik: én kértem dr. Grezsa Istvánt, hogy vigyük el ezt a sportpályát minél több Kárpát-medencei óvodába — megadatott” — fogalmazott elérzékenyülve.
A köszöntőket követően az ovisok egy-egy vidám gyermekverssel mondtak köszönetet a pályáért, majd az iskola néptánccsoportjának két párja mezőségivel táncolta körbe Csűry Bálint mellszobrát — a szalagátvágást követően pedig természetesen a kicsik vették birtokukba mozgó-játszó helyüket, alig lehetett visszaterelni őket az épületbe uzsonnázni.

Kaplonyban van gyermekzsivaj

Egri után Kaplonyba érkezett a dr. Grezsa István miniszteri biztos, valamint Kátai Attila, az Erdélyért Polgári Egyesület elnöke, dr. Molnár Andrea, az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány elnöke, ifj. Buzánszky Jenő, az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány alapítói jogok gyakorlója, Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke és Csige Sándor, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus képviselője alkotta küldöttség, amelyet Kaplonyban Megyeri Tamás Róbert polgármester, Csizmár Antal Tamás alpolgármester, illetve a helyi tanács és a német kisebbség képviselői fogadtak.

hirek/2021/szeptember/30/kaplony.jpg


Dr. Grezsa István Magyarország Kormánya nevében köszöntötte a megjelenteket. „Egy olyan ősi településen, mint Kaplony, bármi épül is, az minimum két jelentéstartalmat hordoz magában. Egyrészt összeköti az időt: a dicső múltból a jelenen keresztül a jövőbe mutató időt. Hiszen nyilvánvaló, hogy ez a sportpálya hosszú időre az itt élő gyerekek jövőjének szolgál. Másrészt pedig kincseket őriz: ezek a gyerekek, akik most és majd később is ezt a pályát fogják használni, ők a mi aranytartalékunk, a mi kincseink. Az egész világon és különösen Európában egyre kevesebb gyermek születik, ezért Magyarország Kormánya elhatározta, hogy egy nagyszabású családtámogatási programot indít el a Kárpát-medencében, hiszen nem idegenekkel próbáljuk pótolni a magyar közösséget, hanem veletek, önökkel. Ezek a családtámogatási rendszerek előbb-utóbb a külhonban is elérhetők lesznek. Ez az Ovi-Sport Pálya szolgálja a gyermekek mozgáskultúrájának a fejlesztését is. Én azt hiszem, hogy ez is nélkülözhetetlen eleme ennek a programnak, hiszen sajnos ma minden gyermek a mobiltelefonjával szeret a legjobban mozogni. Én azt kívánom önöknek, hogy gyermeki létszámban gyarapodva és magyarságukat, anyanyelvüket megőrizve váljanak önök is olyan nagy közösséggé, amilyen nagy nemzetté kell válnunk nekünk a következő évtizedekben”— mondta.
A miniszteri biztostól Megyeri Tamás Róbert polgármester vette át a szót, aki a kaplonyi önkormányzat és az egész község nevében köszönetet mondott ezért a támogatásért. „Nagyon örülünk a sportpályának, és örvendezünk minden, a községünkbe érkező, jó szándékú beruházásnak. Nagykároly vidékén mi azon települések közé sorolhatjuk magunkat, ahol van gyermekzsivaj. Ha végigjárjuk délutánonként a kaplonyi utcákat, tapasztalhatjuk, hogy itt is, ott is fociznak, fogócskáznak, nevetgélnek, avagy olykor-olykor civakodnak a falu lurkói. Mindezek fényében biztosíthatom önöket arról, hogy jó helyre érkezett ez a támogatás, lesz haszna a beruházásnak, a szó minden értelmében” — mondta Kaplony elöljárója.

Mezőteremen hagyománya van a tömegsportnak

A küldöttség Kaplonyból Csomaközre utazott, ahol az ottani Ovi-Sport Pályának az átadási ünnepségére kerítettek sort, majd legvégső állomásként Mezőteremre látogattak el, ahol a helyi óvodásokon kívül Tar Miklós polgármester fogadta a vendégeket. Az elöljáró örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy az Erdély-szerte kialakított Ovi-Sport Pályák egyike Mezőteremen került kialakításra. Fontos mérföldkő ennek a sportpályának a kialakítása a községben élő gyermekek számára, hiszen így nagyszerű lehetőséget kapnak arra, hogy továbbfejlesszék készségeiket, megszeressék a mozgást, és a különböző sportágakban is jártasságot szerezzenek.

hirek/2021/szeptember/30/terem.jpg


„Mezőteremen 2017-ben megyei szinten az elsők között épült gumiborítással ellátott sportpálya az általános iskola udvarán. Hagyománya van nálunk a tömegsportnak, már iskolai szinten, s így mondhatjuk, hogy ez a támogatás a legjobb helyre érkezett, hiszen már az apróságok számára is elérhetővé vált a csapatsportok elsajátításának lehetősége. Köszönjük a támogatást és a lehetőséget” — mondta Tar.
A sportpálya átadását megelőzően dr. Grezsa István miniszteri biztos szólt a jelenlévőkhöz: „Nagyon remélem, hogy ezen a pályán sok boldog órát töltenek majd el a gyerekek. S ki tudja, az is lehet, hogy a jövő labdarúgó-tehetségei is itt kezdik majd el sikeres pályafutásukat. Azt kívánom mindenkinek, hogy ez az álom váljon valósággá, s akkor ezek a beruházások nem voltak hiábavalók. Használják ezeket a létesítményeket erőben-egészségben, mindig töltse be gyerekzsivaj ezeknek a pályáknak a környezetét, és akkor nem volt hiábavaló az erőfeszítésünk. Reméljük, hogy ezekkel a közös beruházásokkal tovább tudjuk erősíteni a román-magyar kapcsolatokat is” — zárta mondandóját Mezőteremen a miniszteri biztos.

Szabó Kinga Mária

Tőtős Timea

 

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Gazdáktól rászorulóknak – hogy mindenkinek jusson kenyér a mindennapokban

Mezőteremen tartották vasárnap a Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepséget.
Vidék

Mezőteremen tartják az V. Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepséget

A rendezvény 10 órakor szentmisével kezdődik a mezőteremi Szentkereszt római katolikus templomban
Vidék

Búzaszentelés lesz Kaplonyban

Pénteken Kaplonyban tartják a Magyarok Kenyere program Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségét.