Kovács Emőke, a Dinu Lipatti Filharmónia menedzsere tegnap sajtótájékoztató keretében ismertette az intézmény következő évadának tervezett programját. A koncerteken neves hazai és külföldi karmesterek és szólisták lépnek fel, a nagyzenekari koncertek mellett minden eddiginél több lesz a kamarakoncert. Az intézmény vezetői arra törekednek, hogy olyan darabok kerüljenek műsorra, amelyek elnyerik a közönség tetszését. A programban szerepel két tankoncert is, ezekre diákokat fognak beszervezni.
Szeptember 23-án veszi kezdetét a Szatmári Ősz Nemzetközi Zenei Fesztivál. A fesztiválon csütörtökönként lesznek a nagyzenekari koncertek, szombatonként pedig a kamarakoncertek.
A mai évadnyitó hangversenyről Ignat Mihnea karmester számolt be, aki elmondta, hogy többször koncertezett már Szatmárnémetiben, s mindig öröm volt számára dirigálni a zenekart, és mindig öröm volt a szatmári közönség előtt vezényelni. Az utóbbi időszakban azt tapasztalja, hogy a zenekar egy minőségi változáson megy át, a nagy létszámú zenekarban tehetséges zenészek játszanak. A 18.30 órától kezdődő nyitókoncerten Sibelius-műveket hall majd a közönség, a zenekar szólistája pedig Valentin Serban hegedűművész, a George Enescu Zenei Fesztivál győztese lesz.
Pitic Ioan Claudiu, az intézmény aligazgatója az épületben történt felújításokról beszélt. Az előcsarnokban felállítottak egy kivetítőt, ami a zenekar munkájának a reklámozását szolgálja. A koncertteremben elvégezték a takarítási és a fertőtlenítési munkálatokat, és modernizálták a világítást. Ebben az évben ki szeretnék cserélni a székeket, mégpedig olyan ülőalkalmatosságokra, amelyek zenehallgatáshoz ajánlottak, alkalmasak.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy még lehet vásárolni az új zenei évadban tervezett koncertekre szóló bérleteket, az érvényben lévő előírások szerint a koncerteket félházzal lehet megtartani.
Elek György