Szatmárnémeti

Kevesebb kilencedik osztály indulhat

2021.01.20 - 08:28

A megyei tanfelügyelőségeknek a hét végéig kell leadniuk a 2021/2022-es tanévre vonatkozó beiskolázási terveket a tanügyminisztériumnak. A beiskolázási terveket törvény által szabályozott számok és teljesítmények alapján kell megalkotni. Szatmár megyében hivatalosan semmit nem közölt még a beiskolázási tervről a tanfelügyelőség, így kíváncsian várjuk, okoz-e meglepetést a péntekig elkészülő dokumentáció.

A Tanulók Országos Tanácsa (CNE) közleményben hívja fel a szaktárca figyelmét arra, hogy komoly osztályszámcsökkentéseket terveznek a tanfelügyelőségek a diáklétszám csökkenésére hivatkozva. A tanfelügyelőségek tervezetei kapcsán a tanulók tanácsa azt kéri a minisztériumtól, hogy csak ott csökkentsék az osztályok számát, ahol valójában indokolt, ahol nem lesz elég diák a beindításukhoz, illetve azt is szeretnék, ha a főtanfelügyelők munkáját is ellenőriznék az osztályok számának csökkenése miatt, és amennyiben túlkapást észlelnek, bírságolják meg az érintetteket.

Közleményükben a tanulók tényként kezelik, hogy jelentősen csökken a kilencedik osztályok száma, amit a hatóságok a csökkenő diáklétszámmal indokolnak. Emlékeztetnek arra, hogy nyolc évvel ezelőtt az akkor iskolát kezdő gyerekek szülei eldönthették, hogy előkészítő vagy első osztályba íratják gyermeküket, s emiatt most jelentősen kevesebb nyolcadikos végez, mint a korábbi tanévekben. Ennek eredményeként valószínűleg jelentősen csökken majd az engedélyezett kilencedik osztályok száma országszerte.

A diáktanács félelme az, hogy amennyiben nem lesz elég osztály, akkor egy-egy osztályközösséget akár 35 diák is alkothat majd, ami az oktatás minőségének romlását eredményezheti. Szerintük az optimális osztálylétszám 22 lenne a gimnáziumi és 24 a líceumi osztályok esetén, semmiképp nem 28, ahogy a jelenlegi törvénykezés szabályozza. Meglátásuk szerint az osztályok számának csökkentésével megszűnik néhány pedagógus állása is, míg más tanárok esetén a kisebb óraszám alacsonyabb bérezést eredményez majd, ami szintén az oktatás minőségét befolyásolja majd.

Fotó: pexels.com

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Cîmpeanu: csaknem 13 ezer iskolás és óvodás, valamint 4400 tanügyi alkalmazott van az aktív fertőzöttek között

Csaknem 13 ezer koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált óvodást és iskolást, illetve mintegy 4400 megbetegedett tanügyi alkalmazottat tartanak nyilván jelenleg - közölte szerdán az oktatási miniszter.
Szatmárnémeti

Maradtak szabad helyek a kilencedikeseknek

Lezajlott a nyolcadik osztályt végzett diákok kilencedik osztályokba történő számítógépes elosztásának második szakasza, amikor is megyénkben 110 betöltetlen hely várta gazdáját.
Szatmárnémeti

Döntéshelyzetben a nyolcadikosok

A nyolcadikos diákok mától július 22-ig iratkozhatnak be az általuk választott középiskolai helyre, majd a számítógépes leosztás 24-én lesz. A gyerekek válogathatnak az elméleti, elhivatottsági, műszaki líceumok és szakiskolai képzést nyújtó osztályok között.