Szatmárnémeti

Maradtak szabad helyek a kilencedikeseknek

2021.08.10 - 17:34

A július 29-e és augusztus 5-e között zajlott második leosztáson azok a gyerekek vehettek részt, akik nem jelöltek be elegendő opciót az első leosztáskor, és nem jutottak be középiskolába, azokkal együtt, akiket az első elosztáson besoroltak ugyan egy osztályba, de nem nyújtották be a megszabott határidőig a szükséges dokumentációt az iskolához, továbbá akik nem vettek részt az első elosztáson, vagy nem képességvizsgáztak. A számítógépes elosztásra augusztus 6-án került sor. A második leosztás alkalmával összesen kilenc diák nyert felvételt valamelyik középiskolai helyre, így még mindig száznál több hely van betöltetlenül. A szabad helyek listája megtekinthető a cutt.ly/aQYmRdV oldalon. A listából kiderül, hogy szép számmal maradtak betöltetlen helyek a roma kisebbség tagjainak fenntartott speciális helyeken, illetve a sajátos nevelési igényű gyermekeknek (CES) fenntartott speciális helyeken is.
A magyar tannyelvű kilencedik osztályokat illetően a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban nyolc-nyolc szabad hely maradt társadalomtudományok és a társadalomtudományok-blingv osztály, valamint egy hely a természettudományok osztályban, a Szatmárnémeti Református Gimnázium matematika-informatika szakán nyolc betöltetlen hely van, természettudományok szakon nyolc, filológia szakon három, gazdasági szakon pedig hat, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum matematika-informatika osztályában egy betöltetlen hely van, míg a George Emil Palade Élelmiszeripari Líceum magyar tannyelvű elektronika-automatizálás osztályába még tizenegy fiatal jelentkezhet, környezetvédelmi osztályba pedig tizenkét nyolcadikat végzett diák. A Nagykárolyi Elméleti Líceum matematika-informatika szakán két szabad hely maradt, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum kereskedelmi osztályába még kilencen iratkozhatnak be, turizmus szakra pedig hatan.

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Bölcsődei, napközis és iskolai tanévkezdés Lázáriban

Mintegy félezer gyerek számára kezdődött meg a tanításii év hétfő reggel.
Szatmárnémeti

Jöhet az iskolabútorzat!

Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester aláírta az iskolák új bútorzattal való felszereléséről szóló szerződést.
Belföld

Ősztől már hétfajta ösztöndíj lesz

A 2024/2025-ös tanévben már 7 különböző ösztöndíjban részesülhetnek a romániai diákok.