Szatmárnémeti

Kevés a fertőzött, de kevesebb a teszt is a megyében

2020.12.17 - 18:52


Csökkenő tendenciát mutat a megyék fertőzöttségi szintje, bár az összkép kicsit csalóka, hiszen országszerte — és Szatmárban is — mostanság jóval kevesebb tesztet végeznek, mint például két-három héttel korábban, s ennek egyenes következménye, hogy az igazolt fertőzések száma csökken.
Régiónkban továbbra is Kolozs megye a listavezető a maga 26 473 összes (152 új) esetével és 4,79 ezrelékes fertőzöttségi szintjével, Bihar követi 16 445 esettel (174 új) és 3,08 ezrelékkel, majd Beszterce-Naszód relatív kevés, 6777 esettel (55 új) és 2,39 ezrelékes fertőzöttségi szinttel. Az élboly nyomában halad Máramaros 9774 esettel (83 új) és 1,82 ezrelékkel, míg Szilágyság zárja a sort 5946 esettel (17 új) és 1,41 ezrelékes fertőzöttségi szinttel.

Emelkedtek a ráták

Szatmár megye a második csoportba tartozik ugyan a maga 6576 összes esetével és tovább csökkenő fertőzöttségi szintjével (2,23) — a megyebeli városok és községek rátája azonban lassan, de ismét emelkedik. Igaz, az eddigi négy helyett már csak háromban haladja meg a vízválasztó három ezreléket, ám ezekben a területi-közigazgatási egységekben a két nappal ezelőtti összesítés adataihoz viszonyítva nagyobbak a számok: Krasznaterebesen 3,918 ezrelék (2,938 volt), Szatmárnémetiben 3,789 ezrelék (3,546 volt), Szatmárudvariban pedig 3,335 ezrelék (ugyanennyi volt). A zöld és a sárga zóna határmezsgyéjén mozog Nagykároly az 1,655 ezrelékével (1,365 volt), de Sárközújlak fertőzöttségi rátája is 1,089-re emelkedett 0,817-ről, Erdődé 2,614-re 2,483-ról, Avasfelsőfalué 2,45-re 2,275-ről, ellenben Tasnádé 2,476-ra csökkent 2,907-ről. Csökkent egyébként azon területi-közigazgatási egységeknek a száma is, ahol a fertőzöttségi szint 0 ezrelék volt, az eddigi öt helyett már csak Komorzánban, Csaholyban és Csomaközön könyvelhetnek el ilyen rátát.

Hárman elhunytak

A közegészségügyi igazgatóság összesítése értelmében december 17-én Szatmár megyében 6576 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, kerek 50 új esettel többet, mint előző nap, az újratesztelt páciensek közül pedig 12-nek lett ismét pozitív a koronavírustesztje.
Az elmúlt, immár többhetes időszak folyamatos és emelkedő tendenciája a betegséggel sikeresen megbirkózók körében továbbra is töretlen, a gyógyultak száma elérte az 5695-öt, ami azt jelenti, hogy ismét többen gyógyultak, mint fertőződtek meg, és további 86 páciensnek sikerült legyőznie a kórt. Sajnos azonban 99-re emelkedett az elhunytak száma, a 76 és 86 év közötti, egy nő és két férfi páciens a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház, a Nagykárolyi Városi Kórház és az Avasfelsőfalui Városi Kórház intenzív terápiás osztályán vesztette életet a koronavírus-fertőzés szövődményei következtében, s a jelentés egyik áldozat esetében sem pontosítja, hogy bármiféle krónikus betegségben szenvedett volna.
Házi elkülönítésben 1223-an vannak, az elvégzett tesztek száma 48 366, azaz az előző összesítés óta mindössze alig 217 mintát elemeztek, amelyeknek a 29%-a lett pozitív.
A petei határátkelőnél az elmúlt 24 óra leforgása alatt, az ünnepi időszak közeledtével 3846 utazó lépett az ország és a megye területére, közülük 388 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek, vagy felmutatták a negatív koronavírustesztet, s a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat; míg a csanálosi átkelőnél belépésre jelentkezők közül 13 személynek kellett karanténba vonulnia, a halmi átkelőnél pedig most sem jelentkezett belépésre egyetlenegy olyan személy sem, akinek házi elkülönítésbe kellett volna vonulnia.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.