A Real Madrid első spanyol csapatként lépett az idei kiírás következő körében, míg a Manchester City – lemásolva a Liverpool múlt heti teljesítményét – a budapesti visszavágón is legyőzte ellenfelét.
A Real Madrid hazai pályán győzte le az Atalantát. A királyi gárdára nem várt megoldhatatlan feladat a keddi mérkőzésen, hiszen az olaszországi 1–0-s győzelmét követően fogadta az Atalantát.
A bergamói alakulat megnyerte legutóbbi 5 idegenbeli meccsét a BL-ben, és Madridban is bátran vágott neki a mérkőzésnek, a játékosokon látszott, hogy a párharc megfordításában bízva szálltak harcba. Vélhetően ők is tudták, hogy a Real nem villogott hazai a BL-meccseken, hiszen az előző kilencből csak hármat nyert meg. Az viszont már kevésbé lehetett vigasz az Atalantának, hogy a Madrid utóbbi 12 meccséből 11-et megnyert az olasz csapatok ellen, csak a Juve nyert ellene.
És kedd este is már az első félidőben messzebb kerültek az olaszok a lehetséges továbbjutástól, amikor Marco Sportiello kapus Luka Modricnak ajándékozta a labdát, ő Karim Benzema elé tálalt, aki pályafutása 70. BL-góljával megszerezte a vezetést az addigra már több nagy helyzetet kialakító Real Madridnak (1–0).
Benzema sorozatban a 16. BL-idényében talált be, ezzel rekorder Lionel Messi és Cristiano Ronaldóval egyetemben.
A fordulást követően végleg elszálltak a bergamói remények, amikor Rafael Tolói buktatta a tizenhatoson belül Vinícius Juniort, s a megítélt tizenegyesnél Sergio Ramos bombázta a labdát a jobb alsóba (2–0).
A vendégek az ekkor már behozhatatlannak tűnő hátrány ellenére becsülettel hajtottak tovább, s a hajrában szabadrúgásból sikerült bevenniük az enyhe mezőnyfölényben játszó madridiak kapuját: Luis Muriel 23 méterről, jobb lábbal kilőtte a bal felső sarkot (2–1).
Nem sokkal később azonban újra Sportiellónak kellett kiszednie kapujából a labdát: Lucas Vázquez kitűnő passzát a nem sokkal korábban csereként beálló Marco Asensio vágta be közelről, kialakítva a 3–1-es végeredményt – a Real Madrid így két győzelemmel jutott tovább a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.
A City is négy–nullázott Budapesten
A nap másik mérkőzésén a Manchester City a Borussia Mönchengladbach vendéglátója volt. Akárcsak a február végi odavágót, a visszavágót is Budapesten rendezték, akkor az angol együttes vendégként nyert 2–0-ra.
A kedd esti találkozón Pep Guardiola nem először kezdett klasszikus középcsatár (mint például Sergio Agüero vagy Gabriel Jesus) nélkül, sőt most Raheem Sterling is kimaradt, de ott volt a pályán a meccs kezdetekor többek között Bernardo Silva, Rijad Mahrez, Kevin De Bruyne, Phil Foden, valamint az utóbbi időben ügyeletes gólfelelőssé előlépő Ilkay Gündoğan is.
A február eleje óta nyeretlen Gladbach egyetlen célja a tisztes helytállás lehetett, és ez fokozottan igaz volt a találkozó második felére, hiszen azért kellett izgulnia a német csapatnak, hogy ne fussanak bele egy jókora zakóba. Az első húsz perc végére ugyanis a City már 2–0-ra vezetett De Bruyne és Gündoğan találatával. Az angol csapat mind a hat eddigi BL-meccsén szerzett legalább két gólt a Mönchengladbach ellen.
A maga nemében mindkét gól gyönyörű volt: De Bruyne nagyjából 20 méterről, a léc segítségével bombázott a kapuba (neki egyébként ez volt a 25. gólja manchesteri színekben a tizenhatoson kívülről) (1–0), Gündoğan pedig Phil Foden jó ütemű indítása után, szép támadás végén gurított a németek kapujába (2–0).
A folytatásban a Gladbach ugyan becsülettel küzdött a szépítő gólért, a Guardiola-legénység azonban végig uralta a meccset, és összességében nagyon simán jutott tovább a párharcból – ahogy arra előzetesen azért lehetett is számítani.
Guardiolának a mostani volt a 82. győztes BL-meccse, ezzel José Mourinhót (81) lehagyva már egyedül áll az örökrangsor negyedik helyén Sir Alex Ferguson (102), Carlo Ancelotti (89) és Arsene Wenger (86) mögött.
A City minden sorozatot figyelembe véve zsinórban a kilencedik idényében jutott el legalább 100 szerzett gólig (101-nél jár jelenleg), és ebben az idényben a védelme is remekel, hiszen a csoportkör első fordulójában a Porto felett aratott 3–1-es sikere óta egyszer sem vették be a kapuját a BL-ben. Sorozatban hét kapott gól nélküli meccse eddig csak a Milannak (2005) és az Arsenalnak (2006) volt a Bajnokok Ligájában.
Mint ismeretes, a budapesti Puskás Ferenc Arénában még rendeztek egy angol-német BL-oda-visszavágót, és azt is a szigetországi ellenfél nyerte két 2–0-s mérkőzésen (Liverpool – Leipzig). Kérdéses, hogy ezek után milyen gondolatokkal jönnek majd a budapesti arénába a német csapatok. „Szerencséjükre” a német és magyar válogatott csapatok idén nyáron nem itt kell megküzdjenek az Európa-bajnokság csoportkörében, a találkozót ugyanis Münchenben, az Allianz Arénában játsszák az F jelű széria utolsó fordulójában.
A BL-ben legjobb nyolc csapatának a mezőny a szerda esti találkozók után egészül ki. Eddig tovbbjutottak: a Porto, a Borussia Dortmund, a Liverpool, a Paris Saint-Germain, a Machester City és a Real Madrid. A negyeddöntők sorsolását pénteken, vagyis március 19-én rendezik a svájci Nyonban.
BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Manchester City FC – VfL Borussia Mönchengladbach 2–0 (2–0)
Gólszerzők: De Bruyne 12., Gündoğan 18.
Továbbjutott: a City, kettős győzelemmel, 4–0-s összesítéssel.
Real Madrid CF – Atalanta BC 3–1
Gólszerzők: Benzema 34., Ramos 60. (11-esből), Asensio 85., illetve Muriel 83.
Továbbjutott: a Real, kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel.
Pesek Attila