Szatmárnémeti

Késik idén a veteményezés

2021.03.24 - 15:00

Hideg volt a március, a szatmári kertészek azt mondják, esetleg a hónap elején tudtak dolgozni valamennyit a kertben, mostanáig nem volt olyan kellemes tavaszi idő, ami a kertbe vonzotta volna őket. Aki már tudott dolgozni, az is inkább a metszést végezte el, meg a tavaszi, lemosó permetezést, a veteményesre kevés idő jutott, esetleg az előrelátóbbak örülhettek a mostanra tíz-tizenöt centis leveleket növesztő, ősszel eldugott hagymának, fokhagymának.

Ásni vagy sem?

Aki a hűvös, szeles, borongós idő ellenére is túl van már a kerti ásáson, kapáláson, gereblyélésen, az március folyamán ültethet dughagymát, fokhagymát, elvetheti a borsót, a sárgarépát, a petrezselymet, a hónapos retket, a salátát és a sóskát. Az ásásnak vannak hívei és tagadói, de a földet mindenképpen érdemes megmozgatni egy kicsit, ha egyébbel nem, egy rotációs kapával végig kell menni a leendő veteményesen, hogy felpuhuljon kicsit legalább a felső rétege a talajnak. Az ásás hívei szerint a föld megforgatása meglevegőzteti a talajt, és ha ez ősszel történik, könnyebben kifagynak a talajban rejtőző kártevők. Az ásást ellenzők szerint a talaj felső rétegének összekeverése nem tesz jót a mikroorganizmusoknak, előbb-utóbb kihalnak, ha felszínre kerül az, ami mondjuk a fényt nem szereti, és fordítva: lentebb kerül, ami a talajszinten szeret létezni. Akinek viszont van komposztja, és azt most terítené el a veteményesben, az mindenképpen ásson, mégpedig a komposztszórás után, hogy az egyrészt kerüljön közelebb a növény gyökereihez, másrészt a napfény ne tegye tönkre a komposztban kifejlődött és a talaj gazdagságát jelentő mikroorganizmusokat.

Fejlődik a fű is

Éledni kezd a fű is, tehát akinek gyepes udvara van otthon, gondoljon a talajszellőztetésre, hogy több oxigén jusson a gyökérzethez, s ha végleg elmúltak az éjszakai fagyok, és szemmel láthatóan is nőni kezdenek a fűszálak, gazdag nitrogéntartalmú műtrágyával is megszórható a füves udvar. Nem voltak hosszú ideig tartó, kemény fagyok idén, de ha mégis van foltosodás a gyepben, azt itt az ideje fűmaggal orvosolni. Bolti virágföldbe vagy otthoni komposztba kevert, és a földdel együtt kiszórt fűmag lehet a nyerő, így gyökerezik meg a legkönnyebben a mag, és így találják meg nehezebben a szemeket a madarak.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Teljében a palántavásár a piacokon

Ha palántázásról van szó, akkor kétféle kiskertész létezik.
Szatmár megye

Nyugodtan lehet gyümölcsfát ültetni

Enyhébb idő jön, ha nincs fagy, földbe tehetők a csemeték.
Szatmár megye

Támogatás zöldségtermesztőknek

Fóliás vagy üvegházas termelésért jár finanszírozás.