Szatmárnémeti

Kéregetők és botrányosan viselkedők a megyeközpontban

2021.08.06 - 11:48

Egyre nagyobb figyelmet szentelnek a Szatmárnémeti Helyi Rendőrség járőrei a városban aktiváló koldusok és rendbontók kiszúrására. Júliusban 115 esetben róttak ki büntetést koldulók és köz-, valamint zöldterületeken alvók és botrányosan viselkedők között. A fedél nélkül élő szatmárnémetieket a hajléktalanszállóra irányították, más helyiségek lakóit pedig hazaküldték — közölte Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala.
Csütörtökön ismét újabb kéregetőket küldtek haza a hatóságok. „Visszatértek ugyan Szatmárnémetibe a Szilágy megyei koldusok, de sok idejük nem maradt tevékenykedni, a helyi rendőrség járőrei ugyanis előállították, 500 lejre megbírságolták, majd az illetékes hatóságokhoz irányították őket. A városközpont környékén és a Károlyi úton aktiváló öt nő alsóegregyi (Românaşi) lakosok, s mivel kiskorú gyermek volt a társaságukban, a nántűi (Hurezu Mare) ifjúsági központba szállították őket, az esetről pedig értesítve lett a Szatmár és a Szilágy megyei gyermekvédelmi igazgatóság is” — tudatta az önkormányzat.
Szatmárnémetiben egyébként 109 közismert koldust és hajléktalant tartanak nyilván a hatóságok, teszik hozzá, akik a legtöbb esetben a régi központ, a Vasile Lucaciu út és Brânduşa park, a Kaufland parkolója, a Várdomb utca és a Károlyi út környékén tartózkodnak.
A koldulás és a botrányosan viselkedők jelensége már jó ideje kezelhetetlen problémának tűnik Szatmárnémetiben, annak ellenére, hogy az elmúlt években az önkormányzat, a helyi rendőrség és a rendőrség is rendszeresen tájékoztató kampányt folytat ennek visszaszorítására. Kereskényi Gábor polgármester is több ízben felkérte a szatmárnémeti lakosokat, hogy ne adjanak pénzt a koldusoknak, mert csak közösen tudunk megszabadulni ezektől a nemkívánatos idegenektől.
A kéregetők, hajléktalanok szinte mindenütt felbukkannak a városban, sokszor a járókelőket, a teraszokon kávézókat is zaklatva. Talán nincs is olyan szatmári, aki ne találkozott volna a városban járva ilyen rendbontókkal. Azoknak viszont, akik nem zaklatják a lakosokat, hanem csendben kéregetnek, rengetegen szoktak pénzt adni. A hatóságok szerint ez egy érzelmi csapda, hiszen ezek az adományok nem jelentenek igazi segítséget, hanem fenntartják a koldulás jelenségét.
Szatmárnémeti több forgalmas pontján megvannak még azok a plakátok, melyeket a szatmári intézmények közösen helyeztek ki pár évvel ezelőtt, és amelyek arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy a koldusoknak adott pénzzel csak arra bátorítjuk ezeket az embereket, hogy tovább folytassák ezt a tevékenységet. Hiába ugyanis a jó szándékkal adott aprópénz, a legtöbb kéregető ugyanis ezt nem ennivalóra, hanem italra költi, vagy esetleg egyéb szenvedélyeknek hódol belőle: cigarettát vásárol, eljátssza a kocsmákban a szerencsejáték-gépeken.

Bumbuluţ Krisztina

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.