Cristina Gloria Oprişa évente szervez tematikus tárlatokat, ezeken sokszor több mint száz képzőművész dolgozza fel ugyanazt a témát a saját művészi eszközeinek a felhasználásával.
Az ablak mint szimbólum egy olyan időszakban került központi figyelembe, amikor az ablakaink zárva vannak, korlátozott a kapcsolattartás a külvilággal. Ezt a helyzetet próbálták meg a művészek formába önteni, kifejezni.
A képzőművész egyéni látásmódja szerint fejezi ki, hogy mit lát ő az ablakon keresztül, mit jelent számára az ablak, hogyan tud ő ablakként megmutatkozni a művészetében.
Ategnapi tárlaton több mint száznegyven hazai és külföldi művész állította ki a munkáját, azaz több mint száznyolcvan festményt, grafikát, kisplasztikát, fotót, installációt és más műalkotást.
A tárlatra beérkezett nagyszámú alkotás miatt a grafikákat az új központi galériában lehet megtekinteni.
Ez alkalommal mutatták be Alexandru Zotta A festőművész és barátai című esszékötetét, amit a szerző a járvány idején írt. A kötet a Citadela Kiadó gondozásában jelent meg.
Elek György