Belföld

Kelemen jónak tartja Ciolacu felhívását, hogy a pártok együtt dolgozzanak ki egy tervet a válság leküzdésére

2020.04.06 - 05:10

"Vannak olyan időszakok, akikor félre kell tenni az összes politikai, ideológiai és egyéb vitát, és a többi politikai szereplővel együtt megoldásokat kell keresni, mert végső soron minden emberről, minden polgárról, a gazdaságról van szó. Éppen ezért én azt gondolom, hogy ilyen helyzetben, mint most vagyunk, egy világjárvány idején, szerencsés lenne egy szélesebb körű párbeszédet folytatni, egy szélesebb körű konszenzust kialakítani elsősorban az egészségüggyel, majd a gazdasággal, a rövid- és középtávú beruházásokkal kapcsolatban, hogy mentsük, ami még menthető a gazdaságban, a társadalomban. Véleményem szerint az ilyen jellegű párbeszéd bármikor jól jön, és mi, szakembereink révén hajlandók vagyunk erre a párbeszédre az összes parlamenti erővel, és nem csak. (...) Meg kell próbálnunk megtalálni azt a néhány területet, ahol együtt tudunk működni'- mondta Kelemen Hunor.

Hozzátette: bizonyos mértékig egyetért Marcel Ciolacunak, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnökének kijelentésével, miszerint nem létezik párbeszéd a parlament és a kormány között, hisz gyakran 'a sajtóból értesülnek', hogy a kabinet milyen intézkedésekre készül a gazdasági-pénzügyi szférában.

Kelemen Hunor nem kívánt javaslatokat előterjeszteni a pártok közötti tárgyalások témájára vonatkozóan, mert azt mondta: meg kell várni a többi politikai erő, elsősorban a Nemzeti Liberális Párt (PNL) reakcióját.

Marcel Ciolacu, a PSD ügyvivő elnöke vasárnap fordult nyílt levélben a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), az RMDSZ, a Pro Románia, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), és a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnökéhez, valamint a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának vezetőjéhez. Ciolacu azt mondta: valamennyi alakulat együttműködésére van szükség ahhoz, hogy mielőbb kidolgozzanak egy, az országot a jelenlegi válságból kivezető tervet.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A kormányválságnak (egyelőre) vége — a többi válság marad

A parlament bizalmat szavazott a Niculescu-kormánynak, amelyet megszavazott az ellenzékbe vonuló RMDSZ és PNL is — hogy utóbbiak részéről meddig tart a zömében PSD alkotta kormány támogatása, kiderül
Belföld

Kelemen: a közigazgatási reform kell, de nem az etnikai arányok rovására

A kormányalakítási egyezség részleteiről beszélt az RMDSZ-elnök, a támogatás hat hónapra szól.
Belföld

Politikai megállapodást írt alá Kelemen és Niculescu

Az RMDSZ miniszterekkel nem vesz részt a kormányban - a kisebbségi jogok tiszteletben tartását és a magyar oktatás folytonosságnak biztosítását is kérte a leendő kormánytól.