Belföld

Kelemen Hunor: jó eredmények születtek, lehet készülni a parlamenti választásokra

2020.09.28 - 05:39

Kelemen Hunor hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, négy megyei önkormányzat vezetését nyerték el, és bár a polgármesterek esetében még nincsenek végleges adatok, az már most látszik, hogy az RMDSZ jobban szerepelt, mint az előző ciklusban.
    Kiemelte, hogy Marosvásárhelynek megint magyar vezetője lesz, miként Gyergyószentmiklósnak és Szászrégennek is, Szatmárnémetit pedig sikerült "megőrizni".
    A részvételről azt közölte, hogy ez általában az országos trendeket követte, kivéve Maros megyét, ahol magasabb volt és Szatmár megyét, ahol alacsonyabb.
    Emlékeztetett, december 6-án lesznek Romániában a parlamenti választások. Úgy fogalmazott, hogy az erős önkormányzati jelenléthez, hozzá kell tenni az erős parlamenti frakciót is, mert "így lesz teljes a kép".
    Az már most látszik, hogy a román belpolitikában lesz egy erős átrendeződés, és a Nemzeti Liberális Párt, valamint a Mentsük Meg Romániát Szövetség veszi át a hatalmat. Ez azt is jelenti, hogy a Szociáldemokrata Párt "még talpon marad", de visszaesik - fűzte hozzá Kelemen Hunor.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A kormányválságnak (egyelőre) vége — a többi válság marad

A parlament bizalmat szavazott a Niculescu-kormánynak, amelyet megszavazott az ellenzékbe vonuló RMDSZ és PNL is — hogy utóbbiak részéről meddig tart a zömében PSD alkotta kormány támogatása, kiderül
Belföld

Kelemen: a közigazgatási reform kell, de nem az etnikai arányok rovására

A kormányalakítási egyezség részleteiről beszélt az RMDSZ-elnök, a támogatás hat hónapra szól.
Belföld

Politikai megállapodást írt alá Kelemen és Niculescu

Az RMDSZ miniszterekkel nem vesz részt a kormányban - a kisebbségi jogok tiszteletben tartását és a magyar oktatás folytonosságnak biztosítását is kérte a leendő kormánytól.