Belföld

Kelemen Hunor: Az RMDSZ kiáll Maia Morgenstern mellett

2021.03.29 - 07:05

'Az RMDSZ kiáll Maia Morgenstern és az Állami Zsidó Színház közössége mellett. Noha biztos vagyok abban, hogy kisebbséget képeznek azok, akik manapság antiszemita okokból halálos fenyegetésekre vetemednek, mégsem lehetünk közömbösek, nem hagyhatunk figyelmen kívül egyetlen ilyen megnyilvánulást sem. Felejtenünk se szabad, mert a történelem során mindig akkor történtek tragikus események, amikor a társadalom többsége részéről hiányzott a szolidaritás' - olvasható Kelemen Hunor Facebook-bejegyzésében.

Maia Morgenstern szombaton tette közzé a közösségi oldalon azt az üzenetet, amelyben antiszemita sértegetésekkel illették őt és társulatát, és halálosan megfenyegették. Az üzenet a bukaresti Állami Zsidó Színház e-mail-címére érkezett. Az aláírásban az állt, hogy az emailt a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) küldte, az AUR azonban elhatárolódott a levéltől, és szombaton a Facebookon közölte: kiáll Maia Morgenstern mellett, akit mélységesen tisztel és nagyra becsül. Az antiszemita üzenet írója, Andrei Illarie nem az AUR tagja, a gyalázkodó sorokkal pedig provokálni akartak, szerzőjüket a törvény értelmében szigorúan és késedelem nélkül meg kell büntetni - szögezte le az AUR.

Az ügyben az USR-PLUS társelnöke, Dacian Cioloş európai parlamenti képviselő is megszólalt, kijelentve, hogy a román állami hatóságoknak mielőbb meg kell találniuk a gyalázkodó levél küldőjét és kivizsgálást kell indítaniuk az ügyben.

'Maia mellett vagyok, a zsidó színház mellett és mindazok mellett, akik ezen elítélendő megnyilvánulás miatt fenyegetve érzik magukat' - írta Dacian Cioloş.

AGERPRES

Fotó: Maia Morgenstern Facebook-oldala

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

A szatmári társulat is támogatásban részesül

A kormány összesen 188 millió lej támogatást nyújt 74 előadóművészeti intézménynek. A Szatmárnémeti Északi Színház és annak Harag György Társulata is támogatásban részesül.
Szatmárnémeti

Új, csoportos kedvezmény az RMDSZ szilveszteri bálra

Baráti társaságok, munkahelyi csapatok vagy többgenerációs családok: itt az alkalom!
Belföld

Félmillió diák jutott hozzá az idei tanszertámogatáshoz

November 27–én 500 ezer diák kapta meg az idei tanévre szóló, fejenkénti 500 lejes tanszertámogatást.