Belföld

Kelemen Hunor: a miniszterelnök személye kapcsán elakadtak a tárgyalások

2021.11.10 - 16:28

A Digi24 televíziónak nyilatkozva az RMDSZ elnöke elmondta, alakulatának és a PNL-nek már van egy közös kormányprogramja, ezt kellene összehangolni a PSD elképzeléseivel. "Ez a vita eltart majd néhány napot, de úgy gondolom, hogy megállapodásra tudunk jutni" - fogalmazott.

Kelemen szerint tárgyalnak a kormánystruktúráról is, amely "nagyvonalakban" meg fog egyezni a jelenlegivel, "20-21 minisztérium lesz".

A miniszterelnöki tisztség kapcsán azonban elakadtak az egyeztetések - nyilatkozta -, miután egyik nagy párt sem akarja elfogadni, hogy a másik nevesítsen miniszterelnök-jelöltet. Mind a PNL, mind a PSD igényt tart a tisztségre, amelyre a pártelnökét jelölné. Kelemen azt mondta, több változat is szóba került a téma kapcsán, többek között az is, hogy az esetleges koalíciót alkotó három párt rotációs alapon adja a kormányfőt egy-egy évig.
"Ha mondjuk az RMDSZ kezd, meg vannak mentve, utána aztán következhet a PNL is, és a PSD is. Mert nekik azzal van gondjuk, hogy ki legyen az első" - magyarázta. A szövetségi elnök szerint az a lehetőség is felmerült, hogy független miniszterelnök vezesse a kormányt, "ez azonban nagyon nehéz lenne" - vélekedett.

Amint körvonalazódik a közös kormányprogram, a kormánystruktúra, és meglesz a koalíciós megállapodás, az államfővel is egyeztetnek, és végső soron neki kell majd megneveznie a miniszterelnök-jelöltet - mondta Kelemen Hunor.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Segítség Parajdnak – közösen, határok nélkül

Elindult a Segitsparajdon.ro honlap, ahol a helyi adománygyűjtésekbe lehet bekapcsolódni – közölte az RMDSZ.
Szatmárnémeti

Mi így vagyunk család – rajzverseny a Kossuth-kertben

Egy különleges, külső helyszíni rajzversenyre várják a legkisebbeket, ahol édesanyjukkal együtt alkothatnak, nevethetnek és megmutathatják, milyen az ő családjuk!
Belföld

Párbeszédre és közös munkára kész az RMDSZ

„Az lenne az ideális”, ha a PSD, a PNL, az USR, az RMDSZ és a kisebbségek alakítanának kormányt.