Belföld

Kelemen: A PNL - PSD politikai csatározásának része volt Iohannis RMDSZ-re és Erdélyre vonatkozó tavalyi nyilatkozata

2021.03.07 - 15:43

'Semmiféle titkos szövetkezés nem volt, és ezt Iohannis államelnök is tudta. (...) Beszéltem Iohannis elnökkel, és a jövőbe nézünk. Ez nem jelenti azt, hogy a múlt elfelejtődik, mintha mi sem történt volna, de jelenleg az a fontos, hogy lássuk, mit tehetünk együtt, ebben a koalícióban az országért. Tavaly még dilemmában voltam azt illetően, hogy Iohannis elnök kijelentése a PNL és a PSD között zajló politikai harc részét képezte-e, vagy pedig paradigmaváltás volt. Ma már elmondhatom, hogy véleményem szerint a politikai harc része volt, semmi több' - jelentette ki vasárnap Kelemen a Prima TV műsorában.

Arra a kérdésre, hogy hogyan lett mégis a Szövetség Klaus Iohannis államelnök partnere az elnöknek az RMDSZ-re és Erdélyre vonatkozó tavalyi kijelentéseit követően, Kelemen azt válaszolta, hogy az általa vezetett alakulat nem akar részt venni a román pártok között zajló háborúban, és ő bízik abban, hogy a jövőben hasonló dolgok nem fognak megismétlődni.

'A 30 év alatt, ahányszor csak a politikai harctéren bevetették ezeket a témákat, mi mindig azt mondtuk, hogy ez óriási tévedés, senki nem akarja Erdélyt eladni, elszakítani, (...) és mindig kértük politikus kollégáinkat, hogy találjanak más témákat, ne vigyenek bele minket a köztük zajló belső háborúba. A tavaly ez mégis újra megtörtént. Hinni szeretném, hogy ez soha nem fog újra megtörténni, (...) a politikai csatározásnak is bizonyos normális és elfogadható határokon belül kell zajlania' - fejtette ki Kelemen.

Az államfő 2020. április 29-én bírálta a Székelyföld autonómistatútumának tervezetét, hangsúlyozva, a Szociáldemokrata Párt segített az RMDSZ-nek abban, hogy átmenjen a javaslat a képviselőházon.

"Jó napot kívánok, PSD!' - mondta akkor magyarul az elnök. - 'Hihetetlen, kedves románok, hogy mi zajlik Románia Parlamentjében. A PSD segített az RMDSZ-nek, hogy átmenjen a képviselőházon egy olyan törvény, amely széles körű autonómiát biztosít Székelyföldnek. Hihetetlen, hova jutottunk ezzel a PSD-vel. Hihetetlen, milyen egyezségekre kerül sor a parlamentben. Miközben jómagam, a kormány és a többi hatóság az emberek életéért küzdünk, azért harcolunk, hogy szabaduljunk meg ettől a járványtól, a nagy PSD azért harcol a parlamenti titkos irodákban, hogy adja Erdélyt a magyaroknak. Jó napot, Ciolacu! Vajon mit ígért nektek Orbán Viktor Budapestről e megállapodásért cserében?" - fogalmazott az államfő a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

RMDSZ: Törvénnyel védjük meg a régi sírhelyeket

Fel akarnak számolni egy-egy régi sírhelyet, mert nincs hely az újaknak.
Belföld

Az RMDSZ nem támogatja a „Iohannis törvényt”

Kelemen Hunor: Az RMDSZ nem szavazná meg a jogszabályjavaslatot, mert alkotmányellenes.
Belföld

Az RMDSZ kormányozna, de feltételekkel

2028-ban az AUR és az S.O.S. România jelentik majd az alternatívát?