Vidék

Kaplonyban az önkormányzat segíti a szelektív gyűjtést

Fotó: SZFÚ archív
2020.12.09 - 16:50
Kaplony község helyi tanácsa legutóbbi gyűlésén elhatározta, hogy az idei költségvetésből arra is különítenek el egy összeget, hogy sárga szemetestartályokat vásároljanak a település lakóinak, így segítve a szelektív gyűjtésre való áttérést.

A szelektív hulladékgazdálkodásra való átállás országos és európai uniós követelmény is. Ugyanakkor vidékünkön is megtették az első lépéseket ezen a területen, így például (a teljesség igénye nélkül) Mezőfényen, Csomaközön, Piskolton a meglévő fekete szemetesek mellé színeseket vásároltak.

„Előbbi településen hármat, utóbbi kettőn egyet, mégpedig sárgát vásároltak. A kezdeményezés fő oka az volt, hogy a településközi, mezőteremi központú hulladékgazdálkodó egyesület mindössze csak színes zacskókat tud biztosítani, a tasakok pedig messze nem ideálisak erre a célra.

Ennek okán a legutóbbi gyűlés keretében Kaplony helyi tanácsa elhatározta, hogy az idei költségvetésből szán erre a célra, és tegnap meg is történt a sárga színű szemetestartályok (120 literesek) megrendelése. Mi a kaplonyi önkormányzat részéről azt kértük, hogy még ebben az évben szállítsák ki a kukákat. Azok feliratozásáról helyi szinten fogunk gondoskodni, mégpedig időhiány miatt vélhetően a jövő év kezdetén.

Értelemszerűen a szemetesek kiosztását is jövőre fogjuk megtartani” — mondta Megyeri Tamás Róbert polgármester.
„Összesen 845 darab sárga tetejű tartályt rendeltünk, mivel ez jelentősen olcsóbb így, mint ha teljes egészében színes, azaz sárga lenne a kuka. Mivel a székelyföldi gyártó teherautóval tudja hozzánk eljuttatni a szállítmányt, és 1045 darab szemetes fér fel a fuvarra, további 200 darab fekete kukát is rendeltünk — szintén a tanácsi határozatnak megfelelően. Ezeket is a jövő év elején fogjuk kiosztani, mégpedig igénylések alapján. Azon személyek kérhetnek új tartályt, akik egy portán többedmagukkal laknak” — nyilatkozta Kaplony elöljárója.

Kaplonyban a szemétdíjat lakosonként kell fizetni, és bizony elő-előfordul az is, hogy egy portán ugyan 5–7 személy él, mégis egy kukán kell osztozniuk. Nem is fér bele a hulladék, így kénytelenek ilyen-olyan zacskókban kihelyezni. Máshol pedig ugyan csak egy-két személy lakik, viszont több tartályuk is van. A községi vezetőség célja rendezni mindezt. Ennek jegyében a mostani tartályokat aláírás alapján fogják átadni. A sárgák esetében egyelőre portánként egyet — remélhetőleg minden háztartás esetében elegendő lesz egy 120 literes tartály. A 200 feketét pedig az igénylők között osztják szét. Amennyiben a jövő évi költségvetésben lesz rá keret, a következő évben újabb szemetestartályokat fognak vásárolni.

Sz.F.Ú

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Jótékonysági sportesemény egy beteg kislányért

Egy rémálom vált valóra idén a Varga családban. Kiderült, hogy öt éves kislányuk, Antónia- Laura súlyos beteg. Június 8-án jótékonysági sportesemény lesz Túrterebesen, a gyerek kezelését elősegítendő.
Vidék

Búzaszentelés lesz Kaplonyban

Pénteken Kaplonyban tartják a Magyarok Kenyere program Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségét.
Szatmár megye

Működik az 50 banis palackvisszaváltás

A számok jók, elég sok palackot váltanak be az átvevőpontokon már most is az emberek, de az arány még jobb lesz, mert lassan minden újrahasznosítható csomagolóanyag ötven banit fog érni.