Belföld

K. Hunor: Ma már nem lehet az országot becsapni azzal az olcsó trükkel, hogy lopják a magyarok Erdélyt

2020.05.07 - 10:36

Kelemen Klaus Iohannis államfőt idézi, aki 2014-ben egy televíziós műsorban azt nyilatkozta: 'A választópolgárok előtt azt állítani, hogy valaki szét akarja szakítani Erdélyt, az nem politikai nyilatkozat, az kreténség.'

Kelemen szerint a magyarellenesség a mai napig jelen van a román politikai életben, és az államfő legutóbbi megnyilvánulásai ebbe a kategóriába tartoznak.

'Múlt héten a államelnöknek, csekély két és fél perc alatt sikerült óriási károkat okoznia a racionális politikai párbeszédnek, sikerült kigúnyolni a magyar nyelvet, és megbélyegeznie egy közösséget, az erdélyi magyarokat'.

Kelemen szerint ezen a héten az államfő 'ismét felült vesszőparipájára', és azt állította, hogy az RMDSZ a közigazgatási törvénnyel 'újabb csapást készül mérni az országra', és ez alkotmányellenes lenne.

Kifejtette: mindez nem igaz, ez 'nacionalista gyűlöletkeltés'.

Az RMDSZ nem kér mást, mint a magyarság 2001 óta érvényben lévő jogainak megerősítését - hangsúlyozta a szövetségi elnök.

'Ma is versenyt futnak a politikusok, ki tud jobb román lenni. Ki tudja a leghangosabban elutasítani jogos elvárásainkat. Kinek sikerül előbb elvenni meglévő jogainkból. A román politikában ez megszokott' - mondta Facebook-oldalára feltöltött videójában Kelemen, aki szerint egyesek ezzel akarják a figyelmet elterelni tehetetlenségükről.

'Én azonban bízom abban, hogy egy dolog megváltozott 30 év alatt: ma már nem lehet sok embert becsapni ezzel az olcsó trükkel' - mondta Kelemen.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Használni is kell azt, amit a nyelvhasználati jog biztosít

Elkészült a Kisebbségi nyelvi jogok Romániában – gyakorlati kérdések és válaszok címet viselő, a kisebbségi nyelvhasználat fontosságát szorgalmazó kiadvány.
Belföld

A napkollektor nem, csak a jövedelem számít

Nem kizáró ok az áramár-támogatás folyósításában ha a háztartás megújuló energiaforrást is használ.
Belföld

Több magyar anyanyelvű diák érettségizett sikeresen románból, mint eddig

A magyar tannyelvű osztályok diákjai körében idén 8%-al emelkedett az átmenési arány román nyelv és irodalomból.