Nagykároly

Jótékonykodás és húsvéti tojásfestés

2021.04.02 - 12:43

A program egy nemzetközi kreatív pályázat keretén belül valósul meg, tudatták a pedagógusok. A program első szakaszában megajándékozták a Noé bárkája csoport kisóvodásait (óvónők: Holló Éva, Sógor Melinda) a Glatz Enikő és Szabó Enikő szülők által készített húsvéti gipszfigurákkal. 

A jótékonysági akció folytatásaként április elsején a Bogyó és Babóca kiscsoport tagjai meglepetéseket rejtő csokitojásokat ajándékoztak a Stella Maris Integrációs Központban tanuló gyermekeknek.
A központ vezetője, Hompoth Lehel örömmel vette át és osztotta ki a gyermekek között a figyelmességeket. A jótékonysági akció célja az volt, hogy már óvodáskorban tudatosuljon a gyermekekben, hogy mennyivel nagyobb örömet jelent adni, mint kapni. 

„Már a nagyböjt kezdete óta készülünk a húsvéti ünnepekre, a kézműves foglalkozásokon elkészített díszekkel ékesítettük a központot, illetve minden pénteken tartunk keresztutat is. Ezt követően mindig átbeszéltük a gyerekekkel a húsvéti ünnep vallásos oldalát. Nagy örömünkre szolgál, hogy a csoportjaink tagjai és a foglalkozásainkon résztvevők rendszeresen járnak templomba, fontosnak érzik a lelki, vallásos élet gyakorlását. Nagycsütörtökre további programokat szerveztünk: a gyermekeknek meg kellett keresniük az udvarban elrejtett tojásokat, illetve közösen megfestettük a húsvéti tojásokat is. Kedves meglepetésként pedig megérkeztek hozzánk Baumgartner Ildikó és Suhó Andrea óvónők és az ovisok, akik megajándékozták a központunk gyermekeit a csokitojásokkal. Nagyon köszönjük, mindannyiuk számára élmény volt a találkozás!” — nyilatkozta Hompoth Lehel. SZFÚ

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Várják a felajánlásokat a Stella Maris központban

Folytatva a korábbi évek hagyományát a nagykárolyi Stella Maris Integrációs Központ munkatársai idén is meghirdették azon kezdeményezésüket, mely a Legyél te egy nélkülöző gyermek angyalkája! elnevezést viseli.
Nagykároly

Tíz éve munkálkodnak az integráción

A nagykárolyi Stella Maris Integrációs Központ az elmúlt időszakban több száz, többségében roma fiatal életének jobbá válását érte el. Sikerekről, kudarcokról, az elmúlt évtized eredményeiről Hompoth Lehellel, a központ vezetőjével beszélgettünk.
Nagykároly

Segítséget kérnek a Stella Maris működtetői

Igencsak megcsappant a támogatóik száma az elmúlt időszakban, számoltak be erről a negatív tapasztalatukról a Stella Maris Integrációs Központ működtetői. A nagykárolyi integrációs központ az utolsó volt azon tanintézmények sorában, ahol a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozását célzó szigorítások mellett elkezdhették a tanévet és a foglalkozásokat.