Külföld

Jó tanuló, jó sportoló felhívásra várják a pályázatokat

2020.08.11 - 10:47

A felhívás célja, hogy megtalálják azokat a külhoni diákokat, akik a tanulás mellett valamely sportágban is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, ezáltal a magyar közösség érdemeit gyarapítják és értékeit képviselik — áll a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményben.

A felhívásra kiváló tanulmányi átlaggal rendelkező, a Magyarországgal szomszédos országokban magyar közoktatásban tanuló, illetve nappali tagozatos felsőoktatásban részt vevő hallgatók jelentkezhetnek, akik regionális vagy megyei szinten a sportban is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak — közölte az államtitkárság.
Mint írták, a legjobbak — külhoni régiónként egy-egy diák — „Az év jó tanulója, jó sportolója” címben és fejenként 300 ezer forint pénzjutalomban részesülnek.

Hangsúlyozták: a pályázat célja, hogy — összhangban a „2020 az erős magyar közösségek éve” tematikus év célkitűzéseivel, Trianon 100. évfordulóján — olyan külhoni közösségeket, köztük fiatalokat mutassanak be, akik elhivatottságukkal és eredményeikkel példaként szolgálhatnak az összmagyarság számára.

A felhívásra az Erdélyben tanuló diákok pályázatait is várják augusztus 31-ig. Pályázatot benyújtani a [email protected] címen lehet, a jelentkezéshez csatolni kell a tanulmányi átlagot tartalmazó bizonyítványt és a sportteljesítményt igazoló dokumentumokat.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Pályázat középiskolásoknak és egyetemistáknak

Családtörténeti pályázatot hirdet középiskolás és egyetemista diákok számára a Mathias Corvinus Collegium és a Rubicon Intézet — közölték a szervezők az MTI-vel.
Belföld

Szülőföldön magyarul: közel a határidő

A 2020/2021-es tanévben meghirdetett Szülőföldön magyarul pályázati program leadási határideje idén szeptember 30. — hívja fel az érintettek figyelmét Ady-Kovács-Ferenczi Noémi, a program koordinátora.
Szatmárnémeti

Várak, kastélyok nyomában határon innen s túl

Csodálatos helyeink vannak, amelyeket mindenkinek látni kell — szatmári és kárpátaljai, jól vagy kevésbé ismert várak, kastélyok tematikus útvonalát hozzák létre, de a gyermekekre gondolva vár-játszótér is épül Hadadon és Huszton a tegnap elstartolt projekt keretében.