Marco Rossi szövetségi kapitány (aki a koronavírus-fertőzés miatt idén már nem ülhet a csapat kispadján) legénysége ráadásul vasárnap este egy olyan együttest fogad a Puskás Arénában, amely csütörtök este hazai pályán, 11-es rúgások után elvesztette a Skócia elleni Eb-pótselejtező döntőjét. Ljubiša Tumbaković szövetségi kapitány együttese a találkozó rendes játékidejének utolsó percében egyenlített, viszont a 11-es rúgásoknál Aleksandar Mitrović hibázott, ami elég volt a kieséshez.
Vasárnap kiderül, hogy mennyire viselte meg a szerbeket a csütörtöki kudarc, az viszont biztosra vehető, hogy harcolni fognak a pontokért, hiszen a magyar legények a belgrádi odavágón győzni tudtak, és még a B-ligából is kieshetnek.
Az utolsó két forduló előtt Magyarország 7 ponttal a második a szériában, és csak a 8 pontos oroszok előzik meg őket. Törökország 3, míg Szerbia 2 ponttal egészíti ki a 3-as csoport táblázatát.
Az 1-es csoportban vasárnap Románia Norvégiával mérkőzik Bukarestben. Az NL-t nagy lendülettel kezdő trikolórok (hazai döntetlen Észak-Írországgal és ausztriai győzelem) mindkét októberi meccsüket elvesztették úgy, hogy gólt sem tudtak rúgni. Ráadásul Izlanddal szemben az Európa-bajnoki pótselejtező elődöntőjét is elvesztették, így érthető volt, hogy novemberre több változást eszközölt a keretben Mirel Rădoi szövetségi kapitány. A csapat szerdán Fehéroroszország ellen játszott felkészülési mérkőzést, de az 5–3-ra megnyert találkozónak egyetlen tanulsága az lehet, hogy a románok a második félidőben, 5–0-s vezetésénél könnyen átengedték a kezdeményezést ellenfelüknek, és rövid idő alatt sok gólt kaptak. Ilyen játékkal pedig nehéz lesz felejtetni az október 11-i, oslói kudarcot, ahol Erling Braut Haaland mesterhármasának is köszönhetően 4–0-ra nyert Norvégia.
A románok viszont bíznak a sikerben, hiszen a koefficiens táblázatba megelőzhetik az észak-íreket, és a decemberi világbajnoki selejtezős sorsoláson akár a második kalapba is bekerülhet Románia.
Négy forduló után Ausztria és Norvégia egyaránt 9 ponttal vezeti a csoportot, őket követi Románia 4 ponttal, az Eb-ről éppen csak lecsúszó Észak-Írország pedig 1 ponttal sereghajtó.
LABDARÚGÓ NEMZETEK LIGÁJA, A-LIGA
Szombat, 5. forduló, 3-as csoport
21.45: Svédország – Horvátország
21.45: Portugália – Franciaország
Szombat, 5. forduló, 4-es csoport
21.45: Svájc – Spanyolország
21.45: Németország – Ukrajna
Vasárnap, 5. forduló, 1-es csoport
19.00: Hollandia – Bosznia-Hercegovina
21.45: Olaszország – Lengyelország
Vasárnap, 5. forduló, 2-es csoport,
21.45: Dánia – Izland
21.45: Belgium – Anglia
LABDARÚGÓ NEMZETEK LIGÁJA, B-LIGA
Vasárnap, 5. forduló, 2-es csoport
16.00: Szlovákia – Skócia
21.45: Csehország – Izrael
Vasárnap, 5. forduló, 3-as csoport
19.00: Törökország – Oroszország
21.45: Magyarország – Szerbia (M4 Sport)
Vasárnap, 5. forduló, 4-e csoport
19.00: Bulgária – Finnország
19.00: Wales – Írország
Vasárnap, 5. forduló, 1-es csoport
21.45: Románia – Norvégia (Pro Tv)
21.45: Ausztria – Észak-Írország
LABDARÚGÓ NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA
Szombat, 5. forduló, 1-es csoport
19.00: Ciprus – Luxembourg
19.00: Azerbajdzsán – Montenegró
Vasárnap, 5. forduló, 2-es csoport
16.00: Észak-Macedónia – Észtország
19.00: Grúzia – Örményország
Vasárnap, 5. forduló, 4-es csoport
19.00: Albánia – Kazahsztán
19.00: Fehéroroszország – Litvánia
Vasárnap, 5. forduló, 3-as csoport
21.45: Moldova – Görögország
21.45: Szlovénia – Koszovó
LABDARÚGÓ NEMZETEK LIGÁJA, D-LIGA
Szombat, 5. forduló, 1-es csoport
16.00: Málta – Andorra
19.00: Lettország – Feröer-szigetek
Szombat, 5. forduló, 2-es csoport
16.00: San Marino – Gibraltár