A jezsuiták honosították meg Szatmáron a Jézus Szíve tiszteletet 1858-as, második letelepedésükkor. Meszlényi Gyula püspök 1888-ban ajánlotta fel az egyházmegyét Jézus Szívének, majd Boromisza Tibor 1909-ben az újjáépített Kálvária-templomot is a Szentséges Szív tiszteltére szentelte fel.
Az 1800-as években a székesegyház, majd a XX. század elejétől a Kálvária lett az ünnepségek központi helyszíne. Reizer Pál püspök 1999-ben vitte vissza az ünnepi nagymisét a székesegyházhoz, a nagyszámú résztvevő miatt már a térre, ahova azóta is minden évben helyi és zarándok hívek jönnek meríteni a legszentebb és legtökéletesebb szeretet forrásából.
Idén, az újkori hagyományokhoz híven, a reggel 8 órától kezdődő román nyelvű- és a fél tíztől kezdődő német nyelvű szentmisét is a Kálvárián mutatják be — előbbit Vereș Stelian, a kolozsvári Szent Mihály plébánia plébános-helyettese, utóbbit Simon Attila püspöki titkár, ifjúsági- és ministránslelkész főcelebrálásával.
A 11 órától kezdődő ünnepi nagymise főcelebránsa Schönberger Jenő püspök lesz, a homíliát pedig dr. Hankovszky Ferenc püspöki helynök, irodaigazgató intézi majd a főtéren jelen lévő hívekhez. A szentmise részeként a papság és a hívek idén is felsorakoznak az Oltáriszentség mögött és körmeneteben tesznek tanúságot, fejezik ki Eucharisztia iránti hódolatukat.