Szatmárnémeti

Jelentősen csökkent Szatmár fertőzöttsége

2020.12.15 - 19:19

A megyei vészhelyzeti bizottság ülését követően Radu Bud kormánymegbízott megköszönte a szatmárnémetieknek, hogy a vesztegzár ideje alatt betartották a korlátozásokat és előírásokat, és ennek köszönhetően a megyeközpont fertőzöttségi szintje 8,24 ezrelékről 3,54-re csökkent. Bud ugyanakkor nemcsak a város lakóinak, de minden szatmárinak is köszönetet mondott, hiszen a megye fertőzöttségi szintje is napról napra csökken (tegnap 2,12 ezrelék volt), s mint fogalmazott: igaz ugyan, hogy országos szinten is tapasztalható a stabilitás, sőt, némi csökkenés is, ám mindezek nem maguktól történnek, szükséges a lakosság fegyelmezettsége is — a csökkenő számok viszont nem kell lazításra sarkalljanak, hangsúlyozta a prefektus, arra kérve a lakosságot: a karácsonyi ünnepkör idején is vegyék figyelembe a járványmegelőzési intézkedéseket, csökkentsék a személyes találkozások számát!

Sok a gyógyult, de négyen elhunytak

A közegészségügyi igazgatóság összesítése értelmében december 15-én Szatmár megyében 6487 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz az utolsó, vasárnapi közleményük óta 66 új esetet regisztráltak, az újratesztelt páciensek közül pedig 17-nek lett ismét pozitív a koronavírustesztje.

Továbbra is töretlen az elmúlt időszak folyamatos és emelkedő tendenciája a betegséggel sikeresen megbirkózók körében — a gyógyultak száma elérte az 5565-öt, ami azt jelenti, hogy ismét többen gyógyultak, mint fertőződtek meg, és további 141 páciensnek sikerült legyőznie a kórt. Sajnos azonban az elhunytak száma 94-re emelkedett, az 68 és 91 év közötti, két férfi és két nő páciens a Nagykárolyi Városi Kórház és az Avasfelsőfalui Városi Kórház intenzív terápiás osztályán vesztette életet a koronavírus-fertőzés szövődményei következtében, s a jelentés egyik áldozat esetében sem pontosítja, hogy bármiféle krónikus betegségben szenvedett volna.

Az elvégzett tesztek száma 47 866, azaz az előző összesítés óta 334 mintát elemeztek, amelyeknek mindössze a 25%-a lett pozitív.

A petei határátkelőnél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 3332 utazó lépett az ország és a megye területére, közülük 140 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek, vagy felmutatták a negatív koronavírustesztet, s a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat; míg a csanálosi átkelőnél belépésre jelentkezők közül 4 személynek kellett karanténba vonulnia, a halmi átkelőnél pedig most sem jelentkezett belépésre egyetlenegy olyan személy sem, akinek házi elkülönítésbe kellett volna vonulnia.

Négy még mindig vörös

A megyebeli területi-közigazgatási egységek fertőzöttségi szintjét összesítő táblázat is igazolja, hogy csökken a közösségi fertőzés — az eddigi hét helyett már csak négy városban/községben haladja meg a fertőzöttségi szint a 3 ezreléket, azaz tartozik a vörös forgatókönyv övezetébe: Szatmárnémeti (3,546 ezrelék), Vetés (3,448 ezrelék), Szatmárudvari (3,335 ezrelék) és Szamosdob (3,275 ezrelék).

Sárga forgatókönyv van érvényben az 1,5–3 ezrelék közötti területi-közigazgatási egységekben: Krasznaterebes (2,938), Tasnád (2,907), Szatmárhegy (2,28), Pusztadaróc (2,665), Lázári (2,506), Erdőd (2,483), Avasfelsőfalu (2,275), Apa (2,544), Kolcs (2,431), Batiz (2,207), Majtény (2,206), Nagytarna (2,028), Kökényesd (1,908), Borválaszút (1,903), Érendréd (1,871), Bikszád (1,778), Érszakácsi (1,627), Batarcs (1,578), Aranyosmegyes (1,567), Tasnádszántó (1,558).

Egyre nagyobb lesz a zöld zóna, azon városok/községek lajstroma, ahol a fertőzöttségi szint a legalacsonyabb sávban, 0–1,5 ezrelék között mozog: Nagykároly (1,365), Hadad (1,357), Berekszó (1,286), Szilágypér (1,274), Szatmárpálfalva (1,27), Kisgérce (1,255), Vámfalu (1,204), Krasznabéltek (1,175), Kálmánd (1,441), Bogdánd (1,112), Avasújváros (1,068), Szamosborhíd (1,022), Piskolt (0,947), Remetemező (0,962), Mezőterem (0,823), Sárközújlak (0,817), Szaniszló (0,811), Kányaháza (0,748), Halmi (0,734), Csanálos (0,677), Avasújfalu (0,662), Ákos (0,655), Érszodoró (0,621), Börvely (0,562), Homoród (0,546), Mezőpetri (0,521), Mezőfény (0,519), Mikola (0,47), Turc (0,465), Túrterebes (0,452), Egri (0,461), Királydaróc (0,45), Ráksa (0,323), Szokond (0,323), Tartolc (0,317). És a megyében öt olyan közigazgatási egység is van, ahol a fertőzöttségi szint 0 ezrelék: Kaplonyban, Komorzánban, Érkáváson, Csaholyban és Csomaközön.

Szabó Kinga Mária

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Belföld

Egészségügyi minisztérium: 3100 koronavírusos megbetegedést jelentettek az elmúlt 24 órában

A legutóbbi tájékoztatás óta 3100 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 27 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán; 383-an újrafertőződött betegek — közölte szombaton az egészségügyi minisztérium.
Belföld

Alexandru Rafila: a koronavírusos megbetegedések 95 százalékát az omikron-variáns okozza

Az elvégzett génszekvenálások alapján a Covid-megbetegedések 95 százalékát a koronavírus omikron-variánsa okozza — mondta hétfői sajtótájékoztatóján az egészségügyi miniszter.