Az RMDSZ által vezetett fejlesztési és közigazgatási minisztérium javaslatára a kormány mai ülésén az önkormányzatok alárendeltségében működő előadóművészeti intézmények támogatásáról döntött. A döntés értelmében 73 kulturális intézmény részesül támogatásban, köztük 24 olyan intézmény is, amely magyarlakta erdélyi településen működik.
Cseke Attila, fejlesztési miniszter rámutatott: azok a művelődési intézmények részesülnek most pénzügyi támogatásban, amelyek nem kapnak állami finanszírozást, a támogatások pedig a helyi jövedelemadóból begyűlt összeg 2%-át teszik ki.
A miniszter emlékeztetett: az RMDSZ parlamenti munkájának köszönhetően jött létre az a törvényes keret, amely lehetővé teszi ezeknek az intézményeknek a támogatását. A kormány most pedig az idén május végéig befolyt összegek visszaosztásáról döntött, az érintett művelődési intézmények kérései alapján.
A mai döntés értelmében több mint 76 millió lejt kapnak azok az előadóművészeti kulturális intézmények, amelyek magyarlakta településen működnek.
A támogatott intézmények között szerepel a Szatmárnémeti Északi Színház és annak Harag György Társulata, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház, a Nagybányai Városi Színház, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. Hargita megyében támogatásban részesül a Csíki Játékszín, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, továbbá a kolozsvári Puck Bábszínház, a Nagyszebeni Gong Gyermek- és Ifjúsági Színház, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínház, valamint a temesvári Merlin Gyermek- és Ifjúsági Színház is.
Támogatást kap továbbá a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes, a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház, a Háromszék Táncszínház, az Udvarhely Néptáncműhely, valamint a Hargita Székely Néptáncszínház.
Támogatásban részesülnek ugyanakkor a szatmári, aradi, a nagyváradi, a brassói, a kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyszebeni és a temesvári filharmóniák.
Hírszerkesztő