Vidék

Játszóteret kaptak gyereknapra

2021.06.02 - 11:17

 A munkálatokkal egy olyan céget bíztak meg, amelyik végzett már hasonló beruházást a megyében, így garancia volt rá, hogy a játszótér időben elkészül, és minőségi munkát vehet át az önkormányzat. A terület, melyen a létesítmény működik, a ferences szerzetesrend tulajdona, amely az előző évtizedekben egy szóbeli megállapodást követően felajánlotta a területet az önkormányzatnak, néhány hónapja pedig egy írásbeli megállapodás is létrejött, melynek értelmében a következő évtizedekben is játszótér működhet a rendi tulajdonban lévő területen, tudtuk meg Megyeri Tamás Róbert polgármestertől. A tegnapi avatóünnepségen Nagy Szabolcs parlamenti képviselő és a község polgármestere vágta el a szalagot, majd Timár Asztrik ferences szerzetes, kaplonyi házfőnök és Erdős Csaba református lelkipásztor mondott imát. Az elöljáró kiemelte, hogy a teljesen elkészült játszótér melletti területet bevetették fűmaggal, ami szebbé teszi a környezetet. Az elmúlt évben ültetett fák is növekednek, és árnyékot fognak majd biztosítani. A polgármester úgy véli, a háromezer lelket számláló községben szükség lesz még egy játszótérre, s ígérte szerint erre is megszerzik a forrásokat.

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Búzaszentelés lesz Kaplonyban

Pénteken Kaplonyban tartják a Magyarok Kenyere program Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségét.
Vidék

Kaplonyban és Börvelyben is elszállítják a kerti hulladékot

A Börvelyi és a Kaplonyi Polgármesteri Hivatal munkatársai egyaránt igyekeznek a lakosok segítségére sietni, így értesítésük szerint idén is elszállítják az őszi kerti munkákból származó hulladékot.
Vidék

Épülhet a bölcsőde Kaplonyban

Elkezdődtek a kaplonyi bölcsődeépítés előkészületei, tudtuk meg Megyeri Tamás Róbert polgármestertől. Az épületnek helyet adó telken a szakemberek geofizikai méréseket végeztek.