Péntek reggel már kijött a két hetes karanténból a Szatmárnémeti Városi Sportklub labdarúgócsapatának a kerete, tizenkilencen elvégezték a kötelező koronavírus-tesztet is, majd edzeni mentek az Olimpia-Daniel Prodan Stadionba, hiszen a legénységnek ma délután ki kell állni Nagybányán a Minaur elleni bajnoki mérkőzésen.
A Liga 3 10-es csoportjában öt győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel második máramarosi alakulat otthonában a tisztes helytállás a VSK célja. Ritli Zoltán vezetőedző tisztában van azzal, hogy alaposa felkészülés után is nehéz dolguk lenne Nagybányán, viszont két hét edzés nélküli kényszerszünet után még nehezebb feladat vár a legénységére. Minden esetre nem feltartott kézzel fognak kiállni a pályára a 14 órakor kezdődő mérkőzésen, és a vezetőedzőt már most jelezte, hogy azt kéri a játékosoktól, hogy a maximumot nyújtsák a pályán. „A maximum most kicsit más értelmet ölt. Az edzésen sokan kifulladtak, nagyon érződik az edzés hiánya. Otthon dolgoztak a fiúk, de az közel sem elég egy ilyen megterhelés mellett. Az elmúlt öt hét alatt öt alkalommal tudtunk edzeni. A csapat játékán már az is látszott, ha egy hét kihagyás volt, hiszen nem tudtuk tartani a lépést a Váradszentmártonnal és a Déssel. Még nem tudom, hogy kivel tudok majd kezdeni szombaton, ki lesz az, aki bírja majd a 90 percet. Viszont az biztos, hogy aki játszani fog, a legjobbat adja majd a pályán. Bízunk abban, hogy nem sérül le egyik srác sem” – mondta Ritli. A VSK-ra ugyanis pokoli hét vár: szombaton Nagybányán játszanak, jövő szerdán Zilah ellen pótolnak idehaza, majd jövő szombaton Besztercén játsszák az év utolsó mérkőzését.
A VSK keretében egyébként 11 játékos koronavírus-tesztje lett pozitív az október közepén adott mintavételen. Az új járványügyi szabályozások szerint nekik most nem kellett újra tesztelni, egy családorvosi igazolvánnyal tanúsítják, hogy meggyógyultak. A további 17 játékosnak és 2 stábtagnak, akik karanténba voltak, viszont tesztelni kellett. Ők az eredmények függvényében utazhatnak szombaton Nagybányára. Viszont a mérkőzést le kell játszani, a román szövetség ugyanis nem fogad el több halasztást.
Mint ismeretes, a két hetes karantén idején a VSK két mérkőzést vesztett el zöldasztalnál: a Nagyváradi AC és a Nagyváradi Luceafărul örülhetett az ölükbe pottyant pontoknak, amiért nem kellett megdolgozzanak. Ezzel viszont a szatmári együttes visszacsúszott a táblázat utolsó előtti helyére.
LABDARÚGÓ LIGA 3, 9. FORDULÓ
Dési FC Someşul – Váradszentmártnoi CSC
Nagyváradi Luceafărul – Nagyváradi AC 1910
Zilahi SCM – Nagysomkúti Progresul
Nagybányai Minaur – Szatmárnémeti VSK
Unu Fotbal Club Gloria Beszterce – Szilágysomlyói Sportul 2007
Pesek Attila