Sport

Futball: elvesztette az Olimpia VSK a nagybányai rangadót

2024.10.06 - 13:05

Vereséget szenvedett a Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapata a Liga 3 hatodik fordulójának rangadóján, Nagybányán, a Minaur ellen.

Jól kezdődött a vendég csapat az október ötödikei, szombati találkozón a Viorel Mateianu stadionban, hiszen a csapatkapitány, Zsiga Ervin már a 4. percben vezetést szerzett: a 17 méterről elvégzett szabadrúgás után a labda a felső léc alá akadt be, védhetetlenül (0–1).

hirek/2024/10-oktober/futball-elvesztette-az-olimpia-vsk-a-nagybanyai-rangadot-2.jpg
Ezt követően viszont átvette az irányítást a hazai, máramarosi együttes, és többször veszélyeztette Patric Toderean kapuját. A 34. percben David Ciubăncannak sikerült bevenni a szatmári kaput, aki egy bal oldali keresztlabdát küldött közelről a hálóba (1–1).

Második félidő

Fordulás után határozottabban állt fel a hazai gárda, és egy újabb bal oldali keresztlabda után Toderean az első lövést védeni tudta, de a kipattanóra érkező Ciubăncan már nem hibázott (2–1).

Itt némileg feljavult az Olimpia VSK játéka, és előbb Viorel Chinde lövését kellett védenie Emanuel Brebannak, majd a csereként beálló Gheorghe Gondiu is próbára tette a Minaur kapusát.

hirek/2024/10-oktober/futball-elvesztette-az-olimpia-vsk-a-nagybanyai-rangadot-1.jpg
Jó cserék

A 70. percben a két csere, Mamourou Sonogo és Gondiu hozták össze az egyenlítő találatot: egy beívelt labdát a mali származású csatár fejjel továbbította a labdát a kisinyovi származású csatárnak, aki fejjel küldte a lasztit a hálóba (2–2).

Tíz perccel később viszont a szatmárnémeti Mircea Donca betalált a szatmári kapuba: a Minaur csapatkapitánya távolról eresztett meg egy lövést, ami után a labda Toderean karjai előtt csúszott be a hálóba (3–2).

Majdnem kettő...

A rendes játékidő végén kettőre növelhette volna a különbséget a nagybányai csapat, miután a temesvári játékvezető, Claudiu Gatin 11-est ítélt. De Toderean kivédte a Szatmárnémeti LPS-nél nevelkedett Sergiu Ciocan büntetőjét, így maradt a 3–2-es végeredmény.

Ezzel a Minaur 15 ponttal marad a 10-es széria élén, míg az Olimpia VSK 12 egységgel a harmadik helyre esett vissza. De október 12-én javíthatnak a szatmárnémeti srácok hazai pályán, amikor a hetedik helyezett, újonc Szamosújvárnémeti Vulturii együttest fogadják.

LIGA 3, 10-ES CSOPORT, 6. FORDULÓ
Nagybányai CS Minaur – Szatmárnémeti Olimpia VSK 3–2 (1–1)
Gólszerzők: David Ciubancan 34., 52., Mircea Donca 81., illetve Zsiga Ervin 4., Gheorghe Gondiu 70.
Olimpia VSK: Patric Toderean – Dorian Todoran, Csatári Márk, Paul Copaci, Cătălin Oanea, Adrian Micaș (59., Mamourou Sonogo), Vadim Calugher, Zsiga Ervin (9+1., Abdul Wahab Adam), Viorel Chinde (84., Cosmin Zamfir), Samuel Șanta (90+1., Domokos Dominik), Marius Hosu (59., Gheorghe Gondiu).

Szatmárnémeti Olimpia VSK
(Fotók: SzOVSK)

 

Ajánljuk még a témában:

Sport

Cselgáncs: bajnoki ezüstérmes az Olimpia VSK földharc-csapata

A Polgar, Codreanu, Țugulea és a két Ilie fiú alkotta csapat remekelt
Sport

Cselgáncs: Európa-bajnokságot nyert Vancsa Daiana

Lengyelországban nyerte meg a WUKF EB-t és nyert egy bronzérmet is.
Sport

Kézilabda: óriási csatában nyert itthon az Olimpia VSK

Ciprian Mărieș edző együttese a szintén rutinos Zilahi AHC Valeria Motogna alakulatát fogadta.