Belföld

Itthon elvetették, másutt javasolják

Fotó: Jesse Costa/WBUR
2021.05.10 - 12:00
Gyermekorvosok szerint, bár idehaza egyelőre lemondtak a használatáról, a nyálmintából végzett antigéngyorstesztek lehetnek a legjobb alternatívái az óvodások és iskolások koronavírus-tesztelésének, ugyanis elég pontosak, gyorsak, és nem kellemetlenek.

Többször is megpendítette a húrt Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, miszerint az iskolákban nyálból vett minták alapján végezzenek koronavírusteszteket. A tárcavezető azért kardoskodott e mellett a módszer mellett, mert ez sokkal szelídebb beavatkozásnak számít, nem egy invazív módszer. A szülők egy része viszont felháborodott, Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter pedig bejelentette, hogy „klasszikus antigéngyorsteszteket” végeznek majd, orr-garat váladékból azokon a diákokon, akiknek Covid-gyanús tüneteik vannak.

Magyarországon ellenben a Házi Gyermekorvosok Országos Érdekképviseleti és Szakmai Egyesülete szerint az orr-garatból végzett gyorstesztek alternatívájaként a nyálmintából végezhető gyorsteszteket is célszerű lenne felajánlani a szülőknek. A nyálból történő vizsgálattal a gyermekorvosok szerint csökkenne a mintavétel által okozott kellemetlenség, nőne a tesztelés elfogadottsága, a gyermekpopulációt pedig szélesebb körben lehetne tesztelni.

Miért is ajánlják?

A COVID-19 diagnosztikájában jelenleg az orr- és/vagy száj-garat mintából végzett PCR-vizsgálat tekinthető a legmegbízhatóbbnak, viszont az orr-garat mintán végzett antigéntesztek is egyre elfogadottabbak. A gyermekorvosok szerint a nyálmintából végzett vizsgálat határozott előnyökkel rendelkezik: a mintavétel gyermekek számára jobban tolerálható, kevésbé invazív, elkerülhető az orr- és száj-garatból történő mintavételnél fellépő diszkomfort. A kisebb mintavételi kellemetlenség növelheti a tesztelési hajlandóságot, ami elősegíti a fertőzött személyek gyors azonosítását és a beteg izolációjának mihamarabbi elkezdését. A mintavétel kapcsán kisebb a személyzet megfertőződésének veszélye is, érdemi aeroszolképződéssel nem kell számolni. A vizsgálat ráadásul nagyjából 4 éves kortól kivitelezhető, akár otthon is elvégezhető.

Elég érzékeny-e a kimutatás?

Számos tanulmány vizsgálta a vírus jelenlétét nyálmintában, összehasonlítva az orr-garat minta és a nyálminta PCR-eredményeit. A kezdeti megfigyelések ellentmondásosak voltak, de az utóbbi hónapokban igen sok vizsgálat igazolta, hogy az orr-garat mintából és nyálmintából végzett víruskimutatás érzékenysége és specifitása között nincs érdemi különbség. A Lancet orvosi folyóiratban áprilisban megjelent közlemény már a címében felveti, hogy a nyálminta lehet a COVID-19 PCR-vizsgálatok új „gold standard” mintatípusa. Ez a tanulmány 58 publikáció adatait dolgozta fel: a vizsgálatok 69 százaléka a nyálmintából végzett PCR érzékenységét azonosnak vagy nagyobbnak találta, mint az orr-garat PCR-ét. Mindez azt igazolja, hogy a megfelelő módszertan mellett a nyálmintából végzett vizsgálatok legalább olyan érzékenyek, mint az orr-garat mintából végzett tesztek.

Hogyan történik a mintavétel?

Nyálminta esetén a mintavételi protokollok eltéréseket mutatnak. A legtöbb ajánlás szerint a reggeli mintavétel a legmegbízhatóbb, és vizsgálat előtt minimum 30 percig kerülni kell az étkezést, italfogyasztást, a fogmosást és a dohányzást. Egyes tesztek köhögés utáni mintavételt javasolnak, de ez csak a beteg által végzett otthoni mintagyűjtésnél ajánlható. Egészségügyi mintavételnél a köhögtetést kerülni kell az aeroszolképződés veszélye miatt. A szükséges mintamennyiség 0,5–2 ml között változik, a mintavételi cső legtöbb esetben egy steril cső.

Summa summarum

A legtöbb tanulmány alapján a PCR-vizsgálatok érzékenysége nyálmintában nem alacsonyabb, mint az orr-garat mintában. A magyarországi gyermekorvosok éppen ezért az orr-garat mintából végzett antigéntesztek mellett a nyálalapú antigéngyorstesztek bevezetését és alkalmazását is javasolják.

Az antigénteszt a vírus jelenlétét mutatja ki. Pozitív, ha a koronavírus megtalálható a véráramban és a légutak nyálkahártyájában. Ez már a tünetek megjelenése előtti 1–2 napban bekövetkezik, tehát ez a teszt is a PCR-hez hasonlóan kimutathatja a fertőzést. Nagy előnye, hogy gyors, a minta levétele egyszerű, és 15 perc elteltével eredményt ad. Olcsóbb, mint a PCR-vizsgálat, de hasonló pontosságú — összegezték.

Bumbuluţ Krisztina

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Kitartanak a fizikai jelenléttel zajló oktatás mellett

Január 28-án országos viszonylatban 26 974 gyerek (0,93%) és 7307 tanügyi alkalmazott (2,7%) volt koronavírusosként nyilvántartva, Szatmár megyében pedig 89 diák és óvodás, illetve 94 tanügyi alkalmazott volt koronavírusos az elmúlt pénteken.
Belföld

Arafat: megvizsgáljuk a nyáltesztek iskolai alkalmazásának eredményességét

Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője hétfőn kijelentette, az oktatási és az egészségügyi tárca szakértői járványügyi szakemberekkel közösen megvizsgálják a Covid-nyáltesztek iskolai használatának eredményességét.
Belföld

Megérkeztek az iskoláknak szánt nyáltesztek

A tanfelügyelőségi raktárakba érkezett 10.540.000 Covid-gyorsteszt - közölte vasárnap Sorin Ion tanügyi államtitkár.