Az államfő csütörtöki bejelentése értelmében a parlamenti pártokkal folytatandó egyeztetések első fordulója hétfő délben kezdődik.
Szinte lehetetlen az előre hozott választások kiírása
Klaus Iohannis szerint a gyakorlatban szinte lehetetlen, hogy teljesüljenek az előre hozott választások kiírásának a feltételei.
Az államfő erről a cernavodai atomerőműnél tett csütörtöki látogatásán nyilatkozott az újságíróknak. Kifejtette, hogy az előre hozott választások kiírása inkább csak egy elméleti lehetőség Romániában, mert az alkotmányt úgy szövegezték meg, hogy szavatolja a parlamenti stabilitást.
'A gyakorlatban szinte lehetetlen kiírni az előre hozott választásokat, nem is beszélve arról, hogy ez valószínűleg nem is lenne kívánatos. Még egy év sem telt el a parlamenti választások óta. Milyen változásokat hozhatnának az előre hozott választások? A pártok várhatóan ugyanazokat az eredményeket érnék el, esetleg kisebb módosulásokkal, és ugyanott tartanánk, ahol most vagyunk' - jelentette ki Klaus Iohannis.
Az államfő megjegyezte: az előre hozott választásokat szorgalmazó párt (a PSD - szerk. megj.) voltaképp kibúvóként használja ezt a célkitűzést.
Mindenki teszi a dolgát
Klaus Iohannis csütörtökön meggyőződését fejezte ki, hogy mind a kormány, mind Florin Cîţu miniszterelnök a törvényes előírásoknak megfelelően és korrektül teszi a dolgát.
A cernavodai sajtótájékoztatóján elhangzott kijelentésével az államfő azokra a vádakra utalt, amelyek szerint a kormányfő csak a PNL, az RMDSZ és a PSD polgármesterei által vezetett településeknek utalt ki összesen egymilliárd lejt a kormány tartalékalapjából.
'Világos, hogy egyes önkormányzatoknak a kormány támogatására van szüksége. Valószínűleg egyesek azért elégedetlenek, mert frusztrálja őket, hogy nem ők oszthatják a pénzekett' - jegyezte meg Klaus Iohannis. AGERPRES