Az államfő erről pénteken Brüsszelben, az EU-csúcs előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Arra az újságírói kérdésre válaszolt, miszerint van-e esélye 2024-ig talpon maradni és reformokat megvalósítani egy kisebbségi kormánynak, tekintettel arra, hogy ezt a kormányt az a Szociáldemokrata Párt (PSD) fogja a parlamentből támogatni, amelyiket korábban éppen Klaus Iohannis vádolt meg a reformok akadályoztatásával.
Az államfő kifejtette: most az a lényeg, hogy a kormány munkához lásson. 'Azokkal kell munkához látnunk, akik velünk akarnak tartani. Honnan szerezzünk kormánytöbbséget, ha nem a parlamentből? Valakinek kormányoznia kell, és ezt csak parlamenti többséggel teheti meg. Ez az én politikai számításom, amit Romániáért és a románokért gondoltam ki, és a számításom be fog válni' - jelentette ki.
Klaus Iohannis szerint a jelenlegi válság kirobbantói akadályozták meg a korábbi kormánykoalíciót a reformok megvalósításában. 'Ezt a válságot azok robbantották ki, akik meg akarták mutatni, hogy mennyire fontosak, és őszintén szólva csak azt mutatták meg, hogy mennyire jelentéktelenek' - fogalmazott az államfő.
Hangsúlyozta, hogy maga is a reformok híve, de a korábbi kormánykoalíció sem az igazságügy, sem a közigazgatás, sem a nyugdíjak, sem a közalkalmazotti bérek reformját nem tudta megvalósítani. 'Nincs értelme elmagyaráznom most innen Brüsszelből, hogy miért vallottak kudarcot. Ám az utóbbi napokban megmutatkozott, hogy kik voltak a válság kirobbantói, kik azok, akik a reformok megvalósítása helyett krízishelyzetet okoztak' - fogalmazott az államfő.
AGERPRES