Belföld

Ingyenes segélyvonalak indultak szerdán az ukrajnai menekültek számára

2022.03.02 - 11:03
Román, ukrán és orosz nyelvű ingyenes segélyvonalakat és egy weboldalt indított szerdán két nemzetközi cégcsoport romániai leányvállalata az ukrajnai menekültek számára.

A honlap fejlesztőinek tájékoztatása szerint az 0800 360 880-as szám Romániából, a 0800 801 489-as szám pedig Ukrajnából hívható közvetlenül telefonon naponta 8 és 18 óra között. A vonalakat használhatják más országok Ukrajnában tartózkodó állampolgárai is, ha Romániába készülnek, és információkra, segítségre van szükségük.

A két számot hívhatják azok a román állampolgárok is, akik az országba érkezett ukrajnai menekülteken szeretnének segíteni. Felajánlásaikat a https://refugees.ro/ weboldalon összesítik. A közlemény szerint a honlapon eddig már több mint 2000 felajánlást regisztráltak, a román állampolgárok főként szállással, szállítással, tolmácsolással, gyógyszerekkel és élelmiszerekkel segítenék a menekülteket.

A weboldalt a FSP Global Group és a GM Ltd indította el. Az előbbi vállalat fő tevékenységi területe az ügyfélszolgáltatások kiszervezése, utóbbi játékfejlesztéssel foglalkozik. Mindkettőnek van Kolozsváron is irodája. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Orosz – ukrán háború: novemberre lesz béketerv

Zelenszkij: "Közelebb vagyunk a háború végéhez, mint az elején voltunk!”
Külföld

EU-s szintű jogvédelem a kárpátaljai magyaroknak

Zsigmond Barna Pál: Megszületett a megállapodás, a kárpátaljai magyarság jogvédelmét sikerült hivatalosan is Ukrajna EU-csatlakozási folyamatának részévé tenni.
Külföld

Halálos baromfihús-szállítmány jött Ukrajnából

Halált is okozhat az a szalmonellaváltozat, mely ukrán baromfihússal érkezett Európába – jelezte az Agroinform. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) több szalmonellafertőzésről is beszámolt.