Belföld

Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz

Fotó: Illusztráció (Archívum)
2024.02.21 - 10:46
Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. A zarándokvonat május 17-én indul és pünkösdhétfőn érkezik vissza – közölték a szervezők. A négynapos program legfontosabb eseményei a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához.

Az idei program újdonsága, hogy a két zarándokvonat először tesz meg egy teljes erdélyi kört, idézi Mosóczi László, a MÁV-START vezérigazgatójának bejelentését az MTI.

A tervek szerint 16 kocsiból étkezőkocsiból álló össznemzeti zarándokvonatot a Tamási Áron emlékére felmatricázott mozdony fogja húzni – ismertette. Mosóczi László felidézte: a mára kultikussá vált vonatok története 2007 őszén kezdődött, amikor a Kárpáteurópa Utazási iroda felkereste a vasúttársaságot a zarándokvonat ötletével. Az egy zarándokvonatból azóta kettő lett, a 400 zarándokból pedig csaknem másfél ezer.

Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási iroda ügyvezetője elmondta: a Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár Csorna, Győr, Komárom és Tatbánya érintésével érkezik Budapestre. Ott összekapcsolják a Székely Gyorssal, és a két vont együtt indul Erdélybe.

A zarándokok szombaton a csíksomlyói Mária-kegyhelyen részt vesznek a búcsúi szentmisén, vasárnap pedig Gyimesbe, az ezeréves határhoz zarándokolnak. Itt szintén részt vesznek szentmisén, majd a pünkösdi forgatagon.

Fontosnak nevezte, hogy idén is folyamatosan lehet majd követni az interneten a vonat útját. A vonat vendége lesz Dévai-Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas érdemes művész, valamint egy zenekar, amely mindig annak a tájegységnek a zenéjét játssza, amelyen a vonat éppen áthalad. A program meghívott díszvendége Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész.

Petrus György, a Kárpáteurópa Utazási iroda cégvezetője az MTI-nek elmondta, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonatok 2008 óta több mint 18 000 ezer zarándokot utaztattak és több mint 34 000 kilométert tettek meg Magyarországon és Erdélyben. Megjegyezte, a két vonat összekapcsolása után az össznemzeti zarándokvonat szerelvénye csaknem fel kilométer hosszú, ezért az eleje kiér a Keleti pályaudvar csarnokából.

Frigyesy Ágnes újságíró, a Budapesti Székely Kör elnöke közölte, a zarándokvonaton a gyimesbükki csángó árva gyermekek javára gyűjtenek.

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 
 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Elindult a Székely gyors és a Csíksomlyó Express Erdélybe

Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba, Erdélybe péntek hajnalban, tájékoztatta Petrus György, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője az MTI-t.
Nagykároly

Nagykárolyban is üdvözölhetjük a zarándokvonatokat

Nagykárolyba is befutnak a csíksomlyói zarándokvonatok. A búcsúra tartó szerelvények közül egyedül a Boldogasszony zarándokvonatot üdvözölhetik a nagykárolyiak csütörtökön 12.28 órakor — a visszatéréskor viszont már mindhárom szerelvény megáll a vasútállomáson.
Belföld

A hithez, a Szűz Máriához való ragaszkodást hirdette a szónok

A hithez, a Szűz Máriához, a Csíksomlyóhoz való ragaszkodást hirdette prédikációjában a pünkösdszombati búcsú szónoka, a moldvai származású Salamon József gyimesbükki plébános.