A szerdai kormányülésen elfogadták Szatmárnémeti frissen újratervezett zászlaját. Az elfogadott lobogó a város hivatalos szimbóluma lesz, jelentette be szerdán a megyeszékhelyi városháza, a döntésről az RMDSZ hírlevele is beszámolt.
„Számtalan példát ismerünk arra, hogyan lehet rosszul, céltalanul vezetni egy önkormányzatot. Szatmárnémeti azonban nem ilyen hely: Kereskényi Gábor és csapata 2016 óta bizonyítja, hogy lehet a munkát úgy is végezni, hogy a városban élő emberek érezzék, a döntések értük és velük együtt vannak. A kormány mai döntése is az ott élő polgárokért van, románokért, magyarokért, svábokért, más kisebbségekért. Fontos az aszfalt, a híd, de fontos az is, hogy a közösségnek erős önbizalma is legyen. Ehhez akartunk hozzájárulni, amikor Szatmárnémeti zászlaját hivatalosítottuk” — mondta Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes. Hangsúlyozta: a most körvonalazódó nagykoalíció tárgyalásai során az RMDSZ ragaszkodni fog ahhoz, hogy a 2020 decemberében elfogadott kormányprogram nemzeti kisebbségekre vonatkozó részei, így a szimbólumok szabad használatának garantálása is megmaradjon.
Szatmárnémeti zászlaja fehér, három oldalán piros és kék, egyenlő oldalú háromszögek szegélyezik. A zászló közepén a település címere látható, amely fölött és alatt, három nyelven, románul, magyarul és németül megjelenik a település neve. Szatmárnémeti címere kék, rajta a szatmári vár látható, rácsos kapujában egy oroszlánnal.
Princz Csaba