Nagykároly

Hiánypótló nyári programok után eseménydús ősz a Rekettyénél

Nagy sikernek örvendett a rekettyések nyári tábora, ahol a román nyelvi ismereteiket bővíthették a gyerekek (Fotó: SZFÚ)
2021.09.23 - 16:00
Mozgalmas nyár után ismét bővelkedik eseményekben a nagykárolyi székhelyű Rekettye Kulturális Egyesület programterve.

Rekettye Néptánctábor, majd román nyelvi tábor helyszínéül szolgált a Szent László Közösségi Ház, ahol a rekettyések szervezhették idén is programjaikat. Székely Sára, az egyesület művészeti vezetője tájékoztatta szerkesztőségünket.
„Az egyik legfontosabb, megállapításunk szerint hiánypótló és nagy érdeklődésre számot tartó programunk volt az elmúlt nyáron a Tanuljunk együtt románul! román nyelvi táborunk, amelyben öt, Nagykárolyból és Kolozsvárról érkezett szakember segítette a román nyelv könnyebb elsajátítását magyar anyanyelvű gyermekek számára. A Rekettye Kulturális Egyesület által, a Communitas Alapítvány támogatásával szervezett foglalkozáson 40 gyermek vett részt. Az évek során azt tapasztaltuk, hogy iskolai keretek között a gyerekek nem tudják elsajátítani a román nyelvet, és a szülőknek hosszú távon nagy anyagi megterhelést jelentenek a különórák, ezért döntöttünk úgy, hogy megszervezzük ezt a tábort, ahol az iskolai módszerektől teljesen eltérő módon lehetett elsajátítani, megkedvelni a nyelvet. A foglalkozásokat irányító szakemberek segítségével együtt énekeltünk, színpadi jeleneteket tanultunk, főztünk, képzőművészeti alkotásokat hoztunk létre, valamint szabadtéri játékokat játszottunk a tábor időszakában.

A gyermekek nyitottan viszonyultak a kezdeményezéshez, a táborban igazán vidám, családias volt a hangulat. A román nyelvi táborban két korcsoportba — 9–11, valamint 12–14 évesek — tartozó gyermekek vettek részt. Az eredményes munka érdekében maximalizáltuk a létszámot, így egy-egy csoportban legfeljebb 20 fő vehetett részt. A visszajelzések jók voltak, így biztosan mondhatom, hogy lesz folytatása ennek a kezdeményezésnek. 
A mozgalmas nyár után hasonló lendülettel indult a tanév az egyesületünk berkeiben.
Első eseményként az Erdélyi Táncháztalálkozót említeném, ahol a Rekettye néptánccsoport képviselte régiónkat a Székelyudvarhelyen megtartott szeptember 11-i eseményen.

Ebben a tanévben is folytatódik a Csoóri Sándor Alap támogatásával a néptánc- és népzenei oktatásunk. Idén is szakemberek foglalkoznak a diákokkal: Maier Rajmond néptáncpedagógus, Nauner Agárdi Éva citera- és népiének-oktató, Rimán Barbara furulya- és ütőgardon-oktató, valamint Fodor Róbert hegedű, brácsa és bőgő szakos tanár szeretettel várja a kezdő és haladó tanítványokat. A képzések mellett folytatódik az Esztendőtől esztendeig hagyományőrző gyermekprogramunk az Erdélyi Hagyományok Háza jóvoltából. Elkezdtük az előkészületeket a XX. Nagykárolyi Táncháztalálkozóra is. A megszokottak mellett új programokkal is készülünk az idei tanévre: mesedélutánokat szervezünk felnőttek számára, Lepedus István családpasztorációs szakember vezetésével fiatalok számára tartunk foglalkozásokat, és Ifjúsági Népzenei Találkozót tervezünk. Szeretettel várunk mindenkit foglalkozásainkra, régi és új rekettyéseket egyaránt, illetve bárkit, aki szeretne közelebbről is megismerkedni mindazon értékekkel, amiket a Rekettye Kulturális Egyesület képvisel” — nyilatkozta az egyesület művészeti vezetője. SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Kicsik és nagyok együtt ropják a szilágyszéri Kukuróknál

Első alkalommal szervezett nyári, csapatépítő tábort tagjai számára a szilágyszéri Kukurók Néptáncegyüttes.
Nagykároly

Felnőtteket is vár a Rekettye

Jó hírt közölt nemrég közösségi oldalán a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület: szombaton, azaz október 15-én elkezdik a felnőttek néptáncoktatását.
Nagykároly

Új tanév, új rekettyés kihívások

Elkezdődött az idei rekettyés tanév is Nagykárolyban. A jól bevált foglalkozások mellett újdonságokkal is készülnek a népi kultúra iránt érdeklődőknek.