Nagykároly

Március 15 Nagykárolyban: „…ez nem csak a múlt ünnepe!” - KÉPGALÉRIA

2026.03.16 - 16:19
A város büszke arra, hogy történelme során mindig voltak olyanok, akik hittek ezekben az értékekben és tetteikkel gazdagították a közösséget.

A közösség ünnepe volt az idei március 15-e Nagykárolyban. A vasárnap délutáni rendezvénysorozat első részében a nagykárolyi honvédek sírját koszorúzták meg, ezt követően a Petőfi-szobor körzetében ünnepi műsorra került sor, majd a tömeg a színházba vonult a központi rendezvényre.

A Történelmi Vitézi Rend Észak-erdélyi Törzsének tagjai először a református temetőben helyezték el az emlékezés virágait, a március 15-e alkalmából szervezett ünnepi események első részeként. A korábbi években soha nem hiányozhatott a koszorúzásról, dr. Hágó Attila Nándor történész, múzeumigazgató. Korai távozása miatt, társai először az ő sírjánál tisztelegtek emléke előtt.

A református és Mesterrészi temetőkben szervezett rövid főhajtást követően, a programok Petőfi Sándor szobránál folytatódtak.

A Csizma Hajnalka által összeállított programot szavalattal tette emlékezetessé a Vasile Lucaciu Általános Iskola két diákja: Kovács Anna és Váczi Attila.

Bart Imre a nagykárolyi RMDSZ nevében szólalt fel. Ünnepi beszédében az összefogás fontosságát hangsúlyozta ki.

"Március 15-e nemcsak a múlt ünnepe. Ez a nap arra is emlékeztet bennünket, hogy a közösség ereje mindig a közös értékekből fakad. Abból, hogy vigyázunk egymásra, őrizzük kultúránkat, nyelvünket és hagyományainkat. Ez az üzenet – tekintve a nemzetközi események sodrását – talán nem is lehetne aktuálisabb.

Nagykároly magyar közössége ma is bizonyítja, hogy az összetartozás ereje élő valóság. Amikor együtt ünneplünk, amikor együtt dolgozunk városunkért, akkor mi is tovább visszük azt a szellemiséget, amely 1848 hőseit vezette"- emelte ki.

A Kalazanci Szent József Líceum pedagógusa, Jónucz Alfonz kórusvezető és diákja, Fabian Luca az ünnephez illő dalokat adott elő.

Koszorúzás

A rendezvény zárásaként következett a koszorúzás. Petőfi Sándor nagykárolyi szobrának talapzatánál koszorút helyezett el:

Turos Lóránd szenátor, a Szatmár Megyei Tanács RMDSZ-es frakciócsoportja, a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal képviselete, a Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület tagjai, a nagykárolyi RMDSZ tagjai, a Kaffka Margit Művelődési Társaság tagjai, a Nagykárolyi Református Egyházmegye és Kertvárosi gyülekezet képviselői, a Nagykárolyi MIK képviselői, a Történelmi Vitézi Rend Észak-erdélyi Törzsének képviselője, a Német Demokrata Fórum tagjai, a Csanálosi Polgármesteri Hivatal képviselői, a Kálmándi RMDSZ tagjai, a Vasile Lucaciu Általános Iskola, az Elméleti Líceum, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, a budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium képviselői.

Teltház a színházban

Az ünneplő közösség a szobortól a városi színházhoz vonult. Rég nem látott tömeg vett részt az ünnepi eseményen: pótszékekre is szükség volt, óriási volt az érdeklődés az Elméleti Líceum diákjai által bemutatott műsor iránt.

A színházi műsor is ünnepi beszéddel vette kezdetét. A nagykárolyi RMDSZ nevében, Giurgiu-Kovács Mónika köszöntötte a jelenlévőket.

„Nagykároly városa büszke arra, hogy történelme során mindig voltak olyan emberek, akik hittek ezekben az értékekben, és tetteikkel gazdagították közösségünket. Ma, amikor itt állunk együtt, nemcsak a múltra emlékezünk, hanem arra is gondolunk, hogy nekünk is felelősségünk van a jövő építésében.

Március 15-e üzenete ma is időszerű: az összefogás, a közösség ereje és az egymás iránti tisztelet az, ami erőssé tesz bennünket. Csak együtt tudjuk megőrizni értékeinket, kultúránkat és közösségünk jövőjét.

Kívánom, hogy a márciusi ifjak szellemisége adjon erőt mindannyiunknak a mindennapokban: dolgozzunk bátran, fáradtságot nem ismerve városunkért, közösségünkért és gyermekeink jövőjéért”- mondta Giurgiu-Kovács Mónika.

Giurgiu-Kovács Mónika.

„Köszönöm Önöknek, hogy eljöttek és együtt ünnepelhetünk! Köszönjük vendégeinknek, hogy csatlakoztak rendezvényünkhöz. Nem utolsó sorban pedig köszönjük a Nagykárolyi Elméleti Líceum diákjainak, a Rekettye Kulturális Egyesület tagjainak, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem magánének szakos növendékei és oktatóinak a bemutatásra kerülő műsort! Kiemelt köszönettel tartozunk Lőrincz Szilveszternek az idei ünnepi műsor összeállításáért, megrendezéséért!”- tette hozzá.

Erőnk az összefogásban 

Turos Lóránd szenátor rövid beszédében a szabadság megőrzésének fontosságáról beszélt:

„A szabadságot meg kell őrizni. Védeni kell és továbbadni. Ehhez a küzdelemhez egy biztos alap kell: a szabadság. A történelem egyik fontos tanulsága számunkra: amikor nagy a nyomás, akkor a legkönnyebb egymás ellen fordulnunk. Ez a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk. Ma sem élünk könnyű időket. Gazdasági nyomás nehezedik ránk, háború dúl szomszédunkban. Ilyenkor nem az a kérdés, hogy ki szítja hangosabban az indulatot, hanem az, ki marad talpon, ki marad higgadt, ki képes a józan észt megőrizni a nehéz időkben is és ki vállal felelősséget a közösségéért? Az erőnk nem a megosztottságban, hanem az összefogásban van”- mondta az RMDSZ szenátora.

Turos Lóránd.

A műsort szervező tanintézmény képviselőjeként, Dragos Renáta aligazgatónő szólt az ünneplőkhöz. Az intézményvezető - kapcsolódva az ünnepi műsor tematikájához, mely a Nők az 1848-49-es szabadságharcban volt -  a nők szerepéről, a közösség érdekében végzett munkájuk fontosságáról beszélt.

„Itt van ez a mai este, amely szintén a gyengébbik nem erőteljes politikai szerepvállalásáról szól. Ezért most mindannyiunkat arra hívunk, hogy fordítsuk figyelmünket azokra a nőkre, akik bár hétköznapiak, de semmiképpen sem mindennapiak és akikről köztudott, hogy ott állnak minden sikeres férfi mellett”- emelte ki Dragos Renáta.

A beszédeket követően pedig az Elméleti Líceum műsora következett. A látványos, énekkel és tánccal, történelmi eseményekkel összeállított előadásban mindenki találhatott magának kedvére valót.

A műsorban közreműködtek az Elméleti Líceum diákjai mellett, a Rekettye Kulturális Egyesület növendékei, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem magánének szakos növendékei és oktatói.

Az előadást rendezte és összeállította: Lőrincz Szilveszter. Munkáját segítette: Fazakas Erika, Korcsmáros Gabriella, Szerémi Éva és Cherestesiu Ildikó.

Az előadás vastapsot kapott, nem érdemtelenül.

anziksz.com
(Fotók: Fastus Josef)
 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Művelődés közönségtalálkozó Nagykárolyban

A rendezvényen nem csak a legújabb lapszámról lesz szó, hanem korábbi, közérdeklődésre számot tartó írásokat közlő kiadásokról is.
Nagykároly

Szentmise Boldog Celestina Donati születésnapján

Vele együtt megemlékeznek Celestino Zini, Siena egykori érsekéről is, aki Celestina anya társa volt a kongregáció megalapításában.
Vidék

Március 15. Nagypeleskén: A fiatalok váltják valóra a jövőt - KÉPGALÉRIA

A Petőfi-emlékműnél elhangzott: Ez a nap nemcsak a szabadság és a hazaszeretet, hanem a polgári jogok ünnepe is.