Helyi érték

Határtalanul: Az angol nyelv jegyében találkoztak

2022.10.01 - 11:13
A Nyelvek Európai Napján (szeptember 26.) sikeres virtuális találkozót tartottak a Szatmárnémeti Református Gimnázium, valamint a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum diákjai és tanárai részvételével.

A találkozó célja a nyelvtanulás népszerűsítése és a két iskola közötti jó kapcsolat ápolása volt. A tanulók csapatokban dolgoztak: európai országok nyelveit, kultúráit és történelmét ismertették angol nyelven, játékos feladatokat oldottak meg az országok ismereteiről és végül egy Kahoot!-al mérettették meg tudásukat. „A hangulat remek volt” – mondta a magyarországi iskola pedagógusa, Lakatosh Karolina, aki az iskola honlapján képeket is megosztott az eseményről – „A képek magukért beszélnek, reméljük hamarosan jön a folytatás! Köszönjük a romániai kollégáknak a kezdeményezést és az oktatóinknak a tartalmas időtöltést!”

hirek/2022/szeptember/refi-5.jpg

A Református Gimnázium diákjai lázasan készültek az eseményre Apjok-Kun Noémi, Kurtinecz Gabriella és Molnár Ágota angol szakos tanárok vezetésével. Versényi Nóra, XI. B osztályos tanuló a különböző nyelvek kialakulásáról beszélt angolul, bibliai vonatkozásban: a bibliai történet szerint, Noé utódai, akik még mind egy nyelvet beszéltek egy tornyot akartak építeni, amelynek csúcsa az égig érjen. Isten azonban meghiúsította törekvésüket azáltal, hogy összezavarta nyelvüket. Katócz Boglárka, XII A osztályos tanuló a mi nyelvünkről és kultúránkról beszélt: mi, erdélyiek itt, Európa közepén érdekes helyzetben vagyunk: Romániában élünk, de magyarnak születtünk. Ismerjük a román kultúrához fűződő hagyományokat, de mi a mieinket követjük. Húsvét alkalmával például más napon ünnepeljük Jézus feltámadását, mint a velünk együtt élő románok. Tiszteletben tartjuk egymás nyelvét, kultúráját, hagyományait. Kivetítésre kerültek olyan képek, amelyek az iskolánkban megrendezésre került március 15-i ünnepségen vagy más – a magyarok számára fontos – nemzeti ünnepen készültek. Egy rövid angol jelenetet is bemutattak a IX. C osztályos tanulóknak köszönhetően, amelyben két, vonatra váró utazónak közös nyelvet kell találnia ahhoz, hogy kommunikálni tudjanak. Mivel nem beszélik egymás nyelvét, az angol nyelv lesz az, amely segít megtalálni „a közös hangot”.

hirek/2022/szeptember/refi-3.jpg

„Igazából ez az, amit nagyon fontos lenne tudatosítani a mai gyermekekben. Meg kell találjuk a közös nyelvet az eredményes kommunikáció érdekében. Ez vezet ahhoz, hogy békében éljünk itt, Európában” – mondta Apjok-Kun Noémi, a Református Gimnázium angol szakos tanára. Az esemény zárómozzanataként elkészült „Európa Virága”, amelynek szirmai a gyermeki kezek lenyomatainak segítségével készültek Igli Brigitta rajz szakos tanár irányításával. Minden szirom egy-egy európai ország zászlaját ábrázolta. „A kezek az egységet, az összefogást jelképezik ebben a zűrzavaros világban. Maga a virág azt szimbolizálja, hogy a nyelvi és nemzeti különbözőségek ellenére mennyire fontos a segítségnyújtás, a baráti összefogás” – mondta Lovász Erzsébet magyar-angol szakos tanár, aki szintén részt vett az esemény lebonyolításában.

Határtalanul rovatunk a Culture Plus Egyesülettel partnerségben a Nemzeti Együttműködési Alap-NEA támogatásával valósult meg.

hirek/2022/szeptember/refi-2.jpg
hirek/2022/szeptember/refi-1.jpg


hirek/2023/aprilis/nea-logo.png

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

„Én téged református gimnáziumi diákká avatlak”

Ünnepélyes keretek között általános iskolai közösségbe vették be az ötödikeseket.
Szatmárnémeti

Statikus bicikli lett a sikeres lájkgyűjtésből

„Tulajdonképpen én azt gondolom, hogy elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a statikus biciklinek az eszmei értéke magasan felülmúlta a fizikai értékét, ugyanis tényleg igazi csapat kovácsolódott a tanári karból és a szülőkből.” – meglett a gyümölcse az összefogásnak: lájkversenyt nyert a Refi.
Szatmárnémeti

Picuravató a Református Gimnáziumban

Csütörtökön délután tartották a Picuravatót a refiben — a hagyományos ünnepség keretében avatták gimnazista diákokká a szatmárnémeti Református Gimnázium ötödikeseit.