Szatmárnémeti

Statikus bicikli lett a sikeres lájkgyűjtésből

A vakációról visszatérve a refis diákok már tekerhetnek is a statikus kerékpáron (Fotó: a szerző archív felvétele)
2023.02.20 - 16:26
„Tulajdonképpen én azt gondolom, hogy elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a statikus biciklinek az eszmei értéke magasan felülmúlta a fizikai értékét, ugyanis tényleg igazi csapat kovácsolódott a tanári karból és a szülőkből.” – meglett a gyümölcse az összefogásnak: lájkversenyt nyert a Refi.

A Szatmárnémeti Református Gimnázium nyerte meg azon statikus biciklik egyikét, amelyeket az Acces La Viitor Egyesület a #go2school nevezetű kampányán belül ajándékoz négy iskola számára – a kampány első szakasza januárban rajtolt, az utolsó pedig áprilisban lesz. Az akcióval kapcsolatos információkért felkerestük Mekker Melinda tanítónőt, programkoordinátorát, aki örömmel számolt be a lájkversenyről, és azokról az egyesület kínálta programokról, amelyekben a gimnázium részt vett.

Nem csupán a versenyről szólt

Mint megtudtuk, nem az úgynevezett nyereményjáték volt az egyetlen interakció a Refi és az Acces La Viitor Egyesület között, hiszen az iskola már szeptember óta segíti az egyesület jótékonysági munkáit. Mekker Melinda elmondta, az ősz folyamán a refis diákok tanfelszereléseket gyűjtöttek a rászoruló gyermekeknek, amit aztán az Aushopping termében adtak át, emellett statikus bicikliken is tekertek a diákok, hogy a „megtett” kilométerek nyomán rendes bicikliket biztosítsanak azon rászoruló diákok számára, akik kizárólag kerékpárral tudnak eljutni iskolába. Mivel a fenti akciókban inkább a nagyobb diákok vettek, a decemberi plüssmacik gyűjtésekor az alsó tagozatos diákoké volt a főszerep, akik nagy összefogással dolgoztak azon, hogy minél több nehéz anyagi körülmények között élő gyermek számára kerüljön ajándék a karácsonyfa alá.

Februárban főleg a tanárok fogtak össze

A februári lájkversenyen főleg a tanárok munkálkodtak, hiszen a négy szakaszból álló verseny februári kiadásában a tanároknak kellett megfogalmazni az oktatással kapcsolatos üzenetet. Mint a koordinátor elmondta, néhány szó meg volt adva, azok segítségével kellett a pedagógusok megfogalmazzák nevelési elvüket.

A statikus bicikliért való lájkverseny két hétig tartott, ennek során úgy a tanárok, mint a refis diákok körében népszerűsítették az egyesület Facebook-oldalán közzétett plakátot. Mekker Melinda elárulta, hogy a verseny a végére lett igazán szoros, a refinek ugyanis erős vetélytársa akadt, ezért az iskola pedagógusai csapatot alkotva mozgósították a szülői- és diákközösséget, de emellett volt szülőktől és diákoktól, más iskoláktól, más városoktól, sőt a határon túlról is rengeteg támogatást kaptak.
„Nagyon  nagy öröm számunkra, hogy csapatban tudtunk dolgozni a kollégáimmal, egymást erősítve, mert amikor valamelyikünk úgy gondolta, hogy ezt már nem tudjuk megcsinálni, akkor mindig volt valaki, aki továbblendítette a többieket. (…)” – magyarázta a tanítónő.

Miután lezárult a szavazás, pontosabban lájkgyűjtés, és mindenki izgatottan várta az eredményhirdetést, akkor derült ki, hogy nagyjából 30 lájkon múlt a siker, de szerencsére a refisek javára, így övék lehetett a második statikus bicikli – a versenyt több mint 2100 kedveléssel nyerte meg az iskola.
„Tulajdonképpen én azt gondolom, hogy elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a statikus biciklinek az eszmei értéke magasan felülmúlta a fizikai értékét, ugyanis tényleg igazi csapat kovácsolódott a tanári karból és a szülőkből. (…) Annyira örült mindenki ennek az eseménynek, hogy úgy gondoljuk, érdemes volt ezeket a napokat rááldozni és minden energiát belefektetni ebbe, hogy a gyerekek használhassák majd ezt a statikai biciklit.” – summázta Mekker Melinda.

Nagy öröm, márciusban pedig folytatás

Mondani sem kell, nem csak a szülők és tanárok, a gyermekek is nagyon boldogok voltak, amikor megtudták, hogy iskolájuké lesz a kerékpár. Mekker Melinda egyébként azt is elmondta, hogy a tanárok mellett a RED Diáktanács is nagy szerepet vállalt a szervezésben, ezért rájuk is büszkék a tanárok.
„ Borzasztóan örvendünk az összefogásnak, az egységnek, annak, hogy ennyi szülő és ismerős támogatott, annak hogy az egyházi berkeken belül a lelkészek támogatták ezt a kezdeményezést, úgyhogy óriási boldogság mindenkinek, hogy ez közös erővel sikerült – nem is a fizikai értéke, hanem maga az eszmei, ami számunkra nagyon sokat jelent most.” – summázta a verseny folyamatát a tanítónő, hozzátéve, hogy a nyeremény mellett számukra az jelent a legnagyobb örömet, ha másokon tudnak segíteni.

Ahogy fentebb is említettük, a kampány áprilisig tart, ezért a versenynek két további felvonására készülnek az iskolák. A következő megmérettetés márciusban lesz, amelyen – nőnap lévén – az anyukák és a nagymamák által megfogalmazott üzenetekkel szállnak majd „harcba” a Szatmár megyei iskolák. Mekker Melinda kifejtette, hogy a további versenyeken is részt vesznek majd, ám elképzelhető, hogy leginkább azokat az iskolákat fogják támogatni, akik őket is támogatták a mostani versenyen, mivel úgy gondolják, mindenkinek esélyt kell adni a nyereményhez.

Szabó Beatrix

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

„Én téged református gimnáziumi diákká avatlak”

Ünnepélyes keretek között általános iskolai közösségbe vették be az ötödikeseket.
Szatmárnémeti

Picuravató a Református Gimnáziumban

Csütörtökön délután tartották a Picuravatót a refiben — a hagyományos ünnepség keretében avatták gimnazista diákokká a szatmárnémeti Református Gimnázium ötödikeseit.
Szatmárnémeti

“S ők élni fognak, élni mindörökkön…”

Október 6-án a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai a nemzeti gyásznapon, a Láncos templomban tartott ünnepi istentisztelet keretében emlékeztek a 173 évvel ezelőtti eseményekre és ezen belül az aradi Golgotán hősi halált halt 13 vértanúra.