Jegyzet

Harminc eltékozolt év

2021.04.15 - 16:00

Ez alatt a harminc év alatt annyi történt, hogy a versenypiacon bámészkodva bekebelezett minket a kapitalizmus, de aminek valójában változnia kellett volna, az nem változott. Harminc év telt el, és a betegek ugyanolyan elégedetlenek az egészségügyi ellátással, mint azelőtt. Harminc év telt el, és az országházban azok, akik a törvényeket hozzák, még mindig nem tudják a törvényeket, tavaly például a kijárási korlátozásokról szóló jogszabályról derült ki — a nép ügyvédjének köszönhetően —, hogy rosszul volt megalkotva. Harminc év alatt nem sikerült digitalizálni a helyi közigazgatást és az országosat sem — na jó, erre nem harminc, csak kb. húsz évünk lett volna —, és egy év alatt sem sikerült iskolát, tanárt és diákot felkészíteni az online oktatásra. De húsz év alatt is sikerülhetett volna csúcsra járatni az e-kormányzást, ha valakik nem órabért és túlórákat akartak volna maguknak, hanem csak egy működő rendszert. És ami a legrosszabb: harminc év alatt a tanügyet sem sikerült arra a szintre se felfejleszteni, ahol a jelenlegi állapotok között kellene lennie. A vírushelyzet miatt nem csak azt tanultuk meg, hogy kezet kell mosni, és hogy azt hogyan kell csinálni, és nem csak azt, hogy az orvosi készítményeknek vannak mellékhatásaik, de azt is, hogy ingatag az oktatási rendszerünk.

Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter kedden arról beszélt, hogy a nemzet biztonsága van veszélyben amiatt, hogy a személyes jelenléttel zajló oktatás helyett az online térbe költözött át a tanítás, és ez fokozza az iskolaelhagyást. Iskolaelhagyás lesz a vége, mert a gyerekek nem tanulnak semmit, mert a pedagógusok nem tudják használni az online platformokat, nem ismerik a kompatibilitás fogalmát. Iskolaelhagyás lesz a vége, mert semmire nem használhatók az online platformok, nincsenek egységes formátumok, vagy mert valójában nincs is online platform, és mert online oktatás gyakorlatilag nem létezik, csak mímelik egyesek. A megoldás az egész szerencsétlen helyzetre az lenne, ha mostanra saját személyre és saját igényeire szabott, profi online platformja lenne az oktatási tárcának, ahelyett, hogy a Google meg a Zoom platformjaira hagyatkozik, Facebookon tart sajtótájékoztatót és tesz meg fontos bejelentéseket. Ha bármelyik internetes cég azt mondja, hogy holnap kivonul az országból, mi lesz az online iskolával.

A miniszter, amikor azt mondta, hogy „az oktatási rendszer, amely már így is betegeskedik”, valószínűleg úgy értette, hogy a koronavírus-járvány kitörése óta betegeskedik, de szerintem harminc éve áll fenn ez az állapota.

Princz Csaba

Ajánljuk még a témában:

Jegyzet

...amit ráterhelne a számlákra!

Úgy tűnik, hogy nagyon rossz irányba halad az energiapiaci liberalizáció, az áramszolgáltatók lassan már nem is csinálnak egyebet, minthogy számláznak és bevételeznek. Minden ügyfélhez köthető szolgáltatást a minimumra csökkentenek, mert ha nem tennék, drágább lenne minden!
Jegyzet

A viccel nem érdemes viccelnünk

Ilyenkor, április elején minden évben jó szokás szerint előkerülnek a viccek, apróbb ugratások. A barátok, ismerősök, családtagok heccelik egymást, hiszen így kellemesebben telik az idő.
Közösség

Két gáz között

Óriási erők csapnak össze ebben az időszakban a fejünk fölött, nekünk semmi közünk az egészhez, nem is tehetünk ellene semmit, mégis mi, kisemberek isszuk meg a levét a magas energiaárak formájában.