A vasárnapi futam gond nélkül rajtolt, az első visszafordító kanyar után csak néhány kifékezés, és kisebb pályaelhagyás volt, de az összes pilóta versenyben maradt. Az első négy helyen változás sem történt, hiszen Valtteri Bottas maga mögött tudta tartani a címvédő csapattársát, Lewis Hamiltont, míg a harmadik Max Verstappen is megőrizte harmadik pozícióját Charles Leclerc előtt. A Ferrari mögé viszont feljött Daniel Ricciardo, aki nagy nyomást gyakorolt a monacói pilótára, és a 9. körben megtörtént az előzés is.
Az élboj előnye a 13. körben már akkora volt, hogy az első helyről kerékcserére kiálló Bottas a 4. helyre tudott visszajönni. A finn autója viszont a 19. körbe leállt magát, így feladni kényszerült a versenyt – erre idén még nem volt példa.
A második helyre feljött Max Verstappen, és nem ezt a pozíciót a végéig tartani tudta, viszont mögötte nagy volt a tülekedés az utolsó dobogós helyért. Ráadásul a 44. körben a safety cart is beküldték, miután Lando Norris „leparkolt” a pálya szélére, így maradtak izgalmak az utolsó tíz körre is. Viszont sok minden már nem változott, Hamilton és Verstappen megőrizte az első és második pozícióját, míg a harmadik helyre Riccioardo érkezett meg, aki két év után állhatott ismét dobogóra. Az ausztrál pilóta legutóbb 2018-ban a monacói futamot nyerte meg a Red Bull pilótájaként.
Büntetéssel ünnepelt az új futamrekorder: Kimi Räikkönen 324. alkalommal állt rajthoz vasárnap, ezzel átadta a múltnak Rubens Barrichello korábbi csúcsát. Viszont a finn ütközött George Russellel, és a sportszerűtlen tette miatt 10 másodperc időbüntetéssel bírságolták.
Folytatás október 25-én a Portugál Nagydíjjal.
FORMULA–1, EIFEL NAGYDÍJ, 11. FORDULÓ
Pontszerzők
1. Lewis Hamilton Mercedes 25
2. Max Verstappen Red Bull Racing 19
3. Daniel Ricciardo Renault 15
4. Sergio Pérez Racing Point 12
5. Carlos Sainz Renault 10
6. Pierre Gasly AlphaTauri 8
7. Charles Leclerc Ferrari 6
8. Nico Hülkenberg Racing Point 4
9. Romain Grosjean Haas 2
10. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1
FORMULA–1, A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
Pilóták
1. Lewis Hamilton brit, Mercedes 230
2. Valtteri Bottas finn, Mercedes 161
3. Max Verstappen holland, Red Bull Racing 147
4. Daniel Ricciardo ausztrália, Renault 78
5. Sergio Pérez mexikói, Racing Point 68
6. Lando Norris brit, McLaren 65
7. Alexander Albon tájföldi, Red Bull Racing 64
8. Charles Leclerc monacói, Ferrari 63
9. Lance Stroll kanadai, Racing Point 57
10. Pierre Gasly francia, AlphaTauri 53
11. Carlos Sainz spanyol, McLaren 51
12. Esteban Ocon francia, Renault 36
13. Sebastian Vettel német, Ferrari 17
14. Daniil Kvyat orosz, AlphaTauri 14
15. Nico Hülkenberg német, Racing Point 10
16. Antonio Giovinazzi olasz, Alfa Romeo 3
17. Kimi Räikkönen finn, Alfa Romeo 2
18. Romain Grosjean francia, Haas 2
18. Kevin Magnussen dánia, Haas 1
Csapatok
1. Mercedes-AMG Petronas F1 Team Mercedes 391
2. Aston Martin Red Bull Racing Honda 211
3. BWT Racing Point F1 Team BWT Mercedes 120
4. McLaren F1 Team Renault 116
5. Renault DP World F1 Team Renault 114
6. Scuderia Ferrari Mission Winnow Ferrari 80
7. Scuderia AlphaTauri Honda Honda 67
8. Alfa Romeo Racing ORLEN Ferrari 8
9. Haas F1 Team Ferrari 3
10. Williams Racing Mercedes 0
Pesek Attila