A versenyhétvége egyébként bőven tartogatott izgalmakat, és legfőbb képen újdonságokat. Az időmérő edzést pénteken rendezték, amelynek a sorrendje meghatározta a szombat késő délutáni sprintfutam sorrendjét. Pénteken Hamilton hiába bizonyult a leggyorsabbnak, a Formula–1 történetének első sprintkvalifikációján már a rajtnál elvesztette a vezetést Max Verstappennel szemben, amit már nem is tudott visszavenni a 17 körös verseny végére, így a fő rivális mögé a második helyre szorult vissza a vasárnapi rajtrácson.
A verseny legnagyobb kérdése így az volt, hogy Hamilton vissza tud-e vágni, vagy Verstappen még tovább növeli az előnyét a vb-összetettben.
A rajt utáni pillanatok viszont nem várt izgalmakat hozott: noha Verstappen meg tudta tartani a vezetést a rajtot követően, nem nyugodhatott meg, hiszen Hamilton szorosan tapadt rá, és többször is kinézett a Red Bull mögül. A két rivális csörtéje aztán egy nagy balesetben csúcsosodott ki, amikor a brit pilóta a Copse kanyarban újabb offenzívát indított, és eltalálta a holland versenygépét, amely nagy sebességgel csapódott a falnak.
Verstappen nem is érezte teljesen jól magát az 51 G-s ütközést követően, így az útja először az orvosi központba, majd később további vizsgálatokra a helyi kórházba vezetett (innen este engedték haza a pilótát), míg Hamilton a baleset után az élre álló Charles Leclerc mögé szorult vissza a sérült Merecedesével. Az esetet követően azonnal beküldték a biztonsági autót, majd rövidesen a piros zászló is előkerült, miután szerelni kellett gumifalat.
Közel fél óra megszakítás után folytatódott a verseny: a mezőny Leclerc vezérletével felsorakozhatott újra a rajtrácsra, hiszen állórajttal folytatódott a futam. A monacói jól rugaszkodott el, és megtartotta az első helyet, mint ahogyan Hamilton is a másodikat, míg a harmadik pozícióba Lando Norris lépett előre, aki Valtteri Bottast utasította maga mögé.
A sportfelügyelők az 5. körben jelezték, hogy Hamilton látták vétkesnek, aminek következményeként 10 másodperces időbüntetésben részesítették a versenyzőt. A címvédő ezt követően igyekezett is minél jobban felzárkózni a vezető Leclerc-re, ám egészen addig nem tudta áttörni az egy másodperces lélektani határt, amíg a Ferrarinál nem léptek fel motorgondok. A monacói pilóta többször is arról számolt be a rádión, hogy kihagy az erőforrása, de ennek ellenére is sikerült megtartania a vezetést.
Hamilton a 28. körben állt ki cserélni, valamint letölteni a büntetését, aminek következtében az ötödik helyre esett vissza. Azonban nem sokáig időzött a pódiumon kívüli helyeken, hamarosan maga mögé utasította Norrist, majd rövidesen megérkezett Bottasra, akinek a 40. körben szólt a csapat a fülére, hogy ne csatázzon a brittel, és engedje el a 15-ös kanyarnál. A címvédő tehát 12 körrel a vége előtt kezdhette meg a felzárkózást Leclerc-re, és körönként egy másodpercet sikerült faragni a hátrányából. A hétszeres világbajnok a 49. körben érkezett meg DRS-távolságon belülre, majd az 50. körben át is vette a vezetést Leclerc-től. Hamilton ezt követően már nem engedte ki a kezei közül az első helyet, és pályafutása 99. győzelmét aratva 8 pontra felzárkózott az egyéni összetettet a nullázása ellenére továbbra is vezető Verstappenre.
Másodikként Leclerc futott be, míg a dobogó alsó fokára Bottas állhatott fel, és mivel a Red Bull másik pilótája, Pérez sem szerzett pontot, a Mercedes négy pontra csökkentette a lemaradását a konstruktőri tabellán.
Folytatás két hét múlva a Magyar Nagydíjjal!
FORMULA–1, BRIT NAGYDÍJ
Pontszerzők
1. Lewis Hamilton brit, Mercedes
2. Charles Leclerc monacói, Ferrari
3. Valtteri Bottas finn, Mercedes
4. Lando Norris brit, McLaren
5. Daniel Ricciardo ausztrál, McLaren
6. Carlos Sainz spanyol, Ferrari
7. Fernando Alonso spanyol, Alpine
8. Lance Stroll kanadai, Aston Martin
9. Esteban Ocon francia, Alpine
10. Cunoda Juki japán, AlphaTauri
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
Pilóták
1. Max Verstappen holland, Red Bull Racing 185
2. Lewis Hamilton brit, Mercedes 177
3. Lando Norris brit, McLaren 113
4. Valtteri Bottas finn, Mercedes 108
5. Sergio Pérez mexikói, Red Bull Racing 104
6. Charles Leclerc monacói, Ferrari 80
7. Carlos Sainz spanyol, Ferrari 68
8. Daniel Ricciardo ausztrál, McLaren 50
9. Pierre Gasly francia, AlphaTauri 39
10. Sebastian Vettel német, Aston Martin 30
11. Fernando Alonso spanyol, Alpine 26
12. Lance Stroll kanadai, Aston Martin 18
13. Esteban Ocon francia, Alpine 14
14. Cunoda Juki japán, AlphaTauri 10
15. Kimi Räikkönen finn, Alfa Romeo 1
16. Antonio Giovinazzi olasz, Alfa Romeo 1
Csapatok
1. Red Bull Racing Honda Honda 289
2. Mercedes-AMG Petronas F1 Team Mercedes 285
3. McLaren F1 Team Mercedes 163
4. Scuderia Ferrari Mission Winnow Ferrari 148
5. Scuderia AlphaTauri Honda Honda 49
6. Aston Martin Cognizant F1 Team Mercedes 48
7. Alpine F1 Team Renault 40
8. Alfa Romeo Racing ORLEN Ferrari 2
(Nemzeti Sport; fotó: formula1.com)