Szatmárnémeti

Győzelem a gazdasági versenyen

2020.12.22 - 08:57

Szatmárnémeti középiskolások nyerték meg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének Gazdasági Tanácsadó Klub (GTK) vezetőképző szakkollégiuma által szervezett, egész Erdélyre kiterjedő üzletiterv-készítő versenyének 2020-as kiadását.

A 11. és 12. osztályos diákok számára online módon megtartott —képzésekből és versenyből álló — program célja az üzleti tervezés oktatásán keresztül olyan gyakorlatias gazdasági tudás átadása, amely a középiskola padjaiban elsajátított elméleti, közgazdaságtani és vállalkozástani ismereteket egészíti ki, kimondottan gyakorlati jellegű megközelítéssel.

Idén összesen 78 diák jelentkezett a programba 6 megyéből, 13 középiskolából, akik részt vettek a program keretében szervezett 4 online szakmai képzésen, miközben az üzleti ötletük és üzleti tervük kidolgozásán munkálkodtak.

A VIII. GTK (Gazdasági Tanácsadó Klub) Középiskolás program versenye december 19-én került megrendezésre ugyancsak online, s 13 csapat mutatta be az ötleteit és üzleti terveit a szakemberekből, vállalkozókból és egyetemi oktatókból álló zsűri előtt. A legjobban kidolgozott ötletek a speciális cukrászda létrehozásától a moduláris házak készítésén és eladásán át, speciális éttermek nyitásáig terjedtek ki.

A VIII. GTK – Középiskolás program döntőjének végeredménye:
1. hely: The Flow of Money – Móra Balázs, Szomyu Anita, Schefler Tamás (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, Szatmárnémeti);

2. hely: Stonks – Balázs Kristóf, Gergely Balázs, Zajzon Ferenc Zalán, Zsombori Péter (Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely);

3. hely: Smells like team spirit – Balla Tamás, Czompa Benjámin, Halász Eszter, Tegze-Mertz Máté (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti).

Princz Csaba

Fotó: BBTE–GTK

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Lefelé módosította az előrejelzési bizottság a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó várakozását

A korábban becsült 4,6 százalékról 4,3 százalékra módosította az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság a román gazdasági idei növekedésére vonatkozó várakozását.
Szatmárnémeti

A Kölcsey lesz a nemzetközi döntő egyik központja

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai jó eredményeket értek el hétvégén a Nemes Tihamér Online Programozási Verseny regionális szakaszán, tudtuk meg Demeter Csaba informatikatanártól.
Egészség

Rákellenes terv: szűréseket indítanak

A daganatos betegségek megelőzését és kezelését összehangolt keretbe foglaló nemzeti rákellenes tervet dolgoztak ki Romániában, amelyet ünnepélyes külsőségek között a hét közepén mutattak be az elnöki hivatalban. A megelőzésre eddig nem szenteltek kellő figyelmet.