Szatmárnémeti

Gyilkosság a főtéren

2020.08.29 - 15:34

Sajtóértesülések szerint a hajléktalan férfi minden különösebb indok nélkül kötött bele a baráti társaságba, elállva útjukat, majd amikor a 29 éves férfi arra kérte engedje őket átmenni hirtelen kést villantott és megszúrta áldozatát, aki sápadtan esett össze. A mentősök stabilizálták az állapotát, majd a sürgősségre szállították, ahol azonban elhunyt. A tettest a rendőrök elfogták, az ügyben a ügyészek folytatják a nyomozást. Állítólag az elkövető beismerte tettét.

Az eset közfelháborodást váltott ki a szatmáriak körében, akik a legnagyobb közösségi felületen osztják meg véleményüket, tapasztalatukat az elkövetővel kapcsolatban. Többen is arról számolnak be, hogy a fiatal hajléktalan ismert a szatmáriak körében, akik gyakran fordulnak meg a központi városrészben, hiszen agresszív viselkedésével többször is felhívta magára a figyelmet. Többen állítják, hogy pszichés problémái vannak, és gyakran kötött bele minden ok nélkül a járókelőkbe, többször voltak agresszív megnyilvánulásai. A szatmáriak azt is felróják, hogy az éjszakai órákban már nem járőröznek a rendőrök a városban, ezért egyre több a hajléktalan és a kéregető, akik terrorizálják a békés állampolgárokat.

A gyilkossággal kapcsolatosan Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere is véleményt formált a közösségi hálón: „A vészhelyzet idején, mikor a rendőrség, a csendőrség és a helyi rendőrség járőreinek fokozott létszámban az utcán kellene lenniük, péntek este a város központjában leszúrnak egy fiatalt. Újabb bizonyítéka annak, hogy a Marcel Vela miniszter úr által kigondolt rendszer egy totális csőd. Azzal, hogy a miniszter a helyi rendőrségeket a megyei rendőr-felügyelőségek parancsnoksága alá helyezte, a helyi adminisztrációt a legfőbb rendfenntartó egységeitől fosztotta meg.”

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Tízéves a Tessék kérem, Szatmárnémeti!

Jubileumi tombola a közéleti tájékoztató kiadvány 10. születésnapja alkalmából.
Szatmár megye

Hol van az a nyár? – nosztalgia operettműsor

Szeredy Krisztina és Leblanc Győző kétrészes, örökzöld slégereket, sok humort, temperamentumos előadásmódot fevonultató műsorral érkezik Nagykárolyba és Szatmárnémetibe.
Szatmárnémeti

Elkezdődött az egykori óvodaépület felújítása — VIDEÓ

Elkezdte a munkát a kivitelező a Porumbeilor utca 1 szám alatti épületen, jövő év végén várható, hogy elkészül és átadják.