Lázas készülődés előzte meg a találkozót, amibe bekapcsolódtak a segítő egyháztagok, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, és felejthetetlen alkalomban legyen részük — tudtuk meg Kiss Józseftől, a Németi lelkipásztorától, a Szatmári Református Egyházmegye főjegyzőjétől.
Közel 50 gyermek gyűlt össze, és izgatottan várta, mi fog történni. A gyülekezet lelkésze szeretetteljes köszöntését követően Dávid és Góliát történetét olvasta fel, és arra biztatta a kicsiny szíveket, hogy minden feladatuk elvégzésében Istenre nézzenek, és tőle kérjenek segítséget. Ezt követően érdekes programra került sor, kincskeresés volt a feladat a Németi, ősi templom udvarán és benn a templomban egyaránt. A gyermekeknek öt kincset kellett megtalálniuk egy térkép segítségével, melyek a következők voltak: kehely, tányér, aranytallér, póló, fiúknak kard, lányoknak nyaklánc karkötővel. A térképen a következő helyszínek voltak megjelölve kincslelőhelyekként: feneketlen kút, égig érő fa, benn a templomban: az úrasztala, a Németi Zsinat emléktáblája és az Anker orgona. A kincsek elnyerése érdekében a kicsiny gyermekeknek feladatokat kellett teljesíteniük, amihez szüleik segítségét is igénybe tudták venni. A gyermekek kincskeresésbe kezdtek, és jó volt látni kicsiny arcukon, mennyire örülnek az újabb és újabb kincseknek. Mikor mindenki minden kincset megtalált, visszaérkezve a kiindulási ponthoz arcfestés, lufitűrögetés, kézműves foglalkozás és az egészséges táplálkozás jegyében gyümölcsből készült alkotások várták őket. Persze a sok játék és kincskeresés közben megéheztek az ott lévők, együttlétüket szeretetvendégséggel zárták. A kicsinyek mellett a Szatmár-Németi Református Egyházközség gyülekezete is örvendezhetett, hiszen az igazi kincseiket a gyermekekben lelhették meg.
SZFÚ