Szatmárnémeti

Gőzerővel zajlanak az építkezések

2020.11.21 - 07:35

A betegellátás és egészségügyi tevékenység mellett három építkezési munkatelepnek is „otthont ad” a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház: javában zajlik az intenzív terápiás és az urológiai osztály korszerűsítése, a kórház udvarán pedig épül az új neurológia, azaz a kétemeletes, 2047,03 négyzetméteres épületmodul, amelyet egy 25,27 négyzetméteres átjáró köt majd össze a kórház főépületével, s értelemszerűen a sürgősségi és intenzív terápiás részleggel.

„A neurológia épületmoduljánál egy kis csúszás van a kivitelezésben, ezért is látogatom meg őket szinte napi rendszerességgel, és közvetítek a tervező és a kivitelező között — s a csúszás ellenére látványos a haladás, elkészült a szintenkénti padlózat is, most épp a hálózatok kialakítása történik, a közüzemi csatlakozásokat készítik, azt követően pedig az épület oldalelemeit illesztik majd a helyükre, mint egy Lego-háznál. Úgy körvonalazódik, hogy három-négy hónap múlva készül el, s akkor kezdődhet el a neurológiai osztály átköltöztetése a régi kórházból. Nyár derekán kezdődött az urológiai osztály felújítása, itt már befejezték a közüzemi hálózatok cseréjét, s a végső simításokat követően egy hónapon belül befejeződik a modernizálás, míg az intenzív terápiás osztály korszerűsítése is a tervek szerint halad, jelenleg az elektromos hálózat cseréje és a különböző, egészségügyi ellátáshoz szükséges hálózatok kiépítése zajlik épp.

Azt akarjuk, hogy ezek a munkálatok minél hamarabb befejeződjenek, hogy a páciensek a legjobb körülmények között gyógyulhassanak. Éppen ezért kértük a kivitelezőtől a munkálatok megsürgetését, hogy két váltásban, hétvégén is dolgozzon. Minden osztályon a lehető legjobb egészségügyi infrastruktúrára van szükségünk, különösen a mostani krízishelyzetben” — magyarázta Pataki Csaba tanácselnök. Hozzátette azt is: „A szatmári egészségügyben három nagyberuházás zajlik, és lesz még két nagyberuházás, de arra is figyelni kell, hogy eközben a kórház működőképességét, a betegellátás döccenőmentességét megtartsuk. Az új kórházi szárny építéséről szóló közbeszerzési dokumentációt felküldtük az illetékes hatóságoknak, s amint jóváhagyják, azonnal kiírjuk a közbeszerzési eljárást, akárcsak a sürgősségi betegellátó átépítésére-bővítésére vonatkozót — viszont az UPU-n csak akkor lehet majd elkezdeni a gyakorlati átalakításokat, ha valamelyest enyhül a most rá nehezedő hatalmas nyomás. És ha már közbeszerzési eljárás: alakul az a 24 férőhelyes moduláris rendszer, ami a fertőző betegségek kórházának udvarán kap helyet, és amire óriási szükség van, ugyanakkor elkezdődött az a közbeszerzés is, amelynek nyomán 5 millió euró értékű eszközökkel és felszerelésekkel bővül a koronavírus-tesztelő laboratórium, ami egyben azt is jelenti, hogy a jelenlegi napi mintaelemzés két-háromszorosát vagy épp négyszeresét is el fogják majd tudni végezni.”

Szabó Kinga Mária

Fotó: Szatmár Megyei Tanács

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Valami nincs rendben az Ady Endre utcai építkezésen

Rendőrrel fenyegetőzve utasították ki az újságírót a szombat déli megbeszélésről.
Szatmár megye

Viszlát Hulladékgazdálkodási Közszolgálat, helló Hulladékgazdálkodási Kft.!

Összetett munkát követő formai döntést szentesített szerdai ülésén a Szatmár Megyei Tanács.
Szatmár megye

A megyei tanácsnál járt a főkonzul

Gazdasági és kulturális kapcsolatok erősítéséről egyeztetett Lochner és Pataki.