Nagykároly

Gazdag kulturális programokkal köszöntött be a március

2021.03.04 - 12:20

A kulturális programok iránt érdeklődőknek lehetőségük lesz színházi előadásokon, operettgálán, könnyűzenei előadáson, tehetségkutató versenyen, fotókiállításon, képzőművészeti tárlaton, interaktív tevékenységeken, rajz- és könyvkiállításon is részt venni.

A márciusra tervezett kulturális eseménynaptár a következő programokat tartalmazza: ma 18 órától a Nagykárolyi Városi Színházban Conor McPherson A gát című művét tekinthetik meg a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásában. Jegyár: 30 lej.

Március 5-én 18 órától ugyancsak A gát című előadás lesz látható, majd igény szerint szombaton, március 6-án 18 órától ismét bemutatásra kerül a szatmárnémeti művészek előadása.

Március 8-án, hétfőn online módon, a Nagykárolyi Művelődési Központ Facebook-oldalán lehet figyelemmel kísérni a Nagykárolyi Művelődési Központ szakkörein tanuló fiatalok nőnapi előadását.

Ugyancsak március 8-tól a Károlyi-kastélyban lesz látogatható A nők, akik hatással voltak a világ sorsának alakulására című tematikus kiállítás, mely szintén a nemzetközi nőnaphoz kapcsolódik.

A Nagykárolyi Városi Könyvtár munkatársai is programmal készülnek: könyvkiállítás nyílik a könyvtár felnőttrészlegén Nők, akik irodalmi művet alkottak címmel. Női szerzők könyveit mutatják be az intézmény munkatársai. Március 8-án a könyvtárban nyílik meg A te napodra, édesanyám című rajzkiállítás, amelynek létrejöttében közreműködnek az 1-es számú óvoda csoportjai.

Március 10-én, szerdán 18 órai kezdettel a Károlyi-kastély lovagtermében szimfonikus koncertre kerül sor a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia művészeinek közreműködésével. Jegyár: 20 lej.

Március 13-án, szombaton 16 órai kezdettel a Károlyi-kastély földszinti kiállítótermében nyílik meg Nagy Lajos fotókiállítása. A rendezvényre ingyenes a belépés.

Március 14-én, vasárnap 17 órai kezdettel a Nagykárolyi Városi Színház lesz a helyszíne annak a koncertnek, mely az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc alkalmából kerül lebonyolításra. A rendezvényre díjtalan a belépés.

Március 18-án, csütörtökön 17 órai kezdettel a Nagykárolyi Városi Színházban zajlik majd a Gyerek ki mit tud? tehetségkutató verseny óvodások számára meghirdetett megmérettetése. A belépés díjtalan.

Március 19-én, pénteken 17 órai kezdettel a Nagykárolyi Városi Színházban kerül sor a Gyerek ki mit tud? tehetségkutató verseny I–IV. osztályos tanulók számára szervezett kiadására. A belépés díjtalan.

Március 23-án, kedden 18 órától a Nagykárolyi Városi Színházban kerül bemutatásra a Rejtélyes változások című előadás a nagyváradi Regina Maria Színház művészeinek közreműködésével. Jegyár: 20 lej

Március 26-án, pénteken 18 órától a Nagykárolyi Városi Színházban Álmom és boldogságom címmel operettgála kerül bemutatásra román, angol, francia és olasz nyelven, a kolozsvári Operettissimo Egyesület művészeinek előadásában. Jegyár: 30 lej.

Március 27-én, szombaton 12 órai kezdettel a Károlyi-kastély földszinti kiállítótermében a Szatmárnémeti Képzőművészek Társaságának festménykiállítását tekintheti meg a közönség. A belépés díjtalan.

Szintén március 27-én, 16 órai kezdettel a Nagykárolyi Városi Színházban kerül sor A Nagykárolyi Könnyűzene Napja című előadásra.

Március 29-én, hétfőn 18 órától a Nagykárolyi Városi Színházban Metamorfózis címmel a Szatmárnémeti Északi Színház Mihai Raicu Társulatának előadása lesz megtekinthető. Jegyár: 30 lej.

Az előadásokra meghirdetett jegyek a Nagykárolyi Művelődési Központ irodájában válthatók meg. Az előadásokkal, valamint a jegyvásárlással kapcsolatos bővebb felvilágosítással a 0261.865.006-os telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail-címen szolgálnak.

Az előadások a sárga forgatókönyv szerint zajlanak, vagyis a befogadóképesség 30%-os kihasználása mellett. Az esetleges változásokat a szervezők időben közlik. A szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát a járványügyi helyzettől függően. Az előadás időtartama alatt a maszk viselése és a távolság betartása kötelező! SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Dolgoznak végre a Szamos ártérben

„Az ártérben a sétányokat igazítjuk a fákhoz, nem a fákat a sétányokhoz.” — ígéri Kereskényi polgármester. A szatmárnémeti gyaloghíd-építés miatti több ízben is halasztották a ártéri munkakezdést. Kedden kiadta a polgármester a munkakezdési utasítást, év végére lesz kész az övezet-rendezés.
Belföld

Hét erdélyi folyóiratot támogat a Méhes György - Nagy Elek Alapítvány

20 millió forinttal, azaz mintegy 260 ezer lejjel támogatja a Kárpát-medencei irodalmi szervezeteket és határon túli folyóiratokat a magyarországi Méhes György - Nagy Elek Alapítvány.
Szatmárnémeti

Pénzt ad programszervezésre a Zamfirescu Kulturális Központ

Sport mindenkinek, Kultúra, illetve Ifjúsági, oktatási és szabadidős projektek kategóriákban hirdette meg a vissza nem térítendő támogatású pályázati kiírását a 2024-es évre a szatmárnémeti polgármesteri hivatal és a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ.