A jelenleg legnépszerűbb munkaközvetítő portál, az eJobs adatai szerint ezen a nyáron csak úgy forrott a munkaerőpiac: 16 százalékkal több állást kínáltak elfoglalásra az alkalmazók, mint 2018-ban, 2019-hez képest pedig 38 százalékkal nőtt a betöltendő munkahelyek száma. Roxana Drăghici, az eJobs értékesítési vezetője szerint a nyár általában az év legcsendesebb időszaka az állásajánlatok tekintetében, hiszen ilyenkor még azok közül is sokan nyaralnak, akik épp munkahelykeresésben vannak. Az elmúlt hónapokban azonban a járványügyi korlátozások fokozatos feloldásával a munkaerőpiac is fellendült: a munkaadók jelenleg is teljes sebességgel toboroznak, a jelöltek pedig rugalmasabbak a munkahelyválasztás tekintetében, nyitottak a karrierváltásra — derül ki a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből.
A fővárosban hirdették június–augusztus folyamán a platform segítségével a legtöbb üres állást, közel 42 600 munkahelyet, de Kolozs, Temes és Brassó megyében is elérte a 43 ezret az összesített szabad állások száma. A legtöbb elfoglalható állás az értékesítés, szolgáltatások, élelmiszeripar, szállítás és logisztika területén volt.
A jelentkezések száma is kiemelkedő volt, 310 ezer alkalommal jelentkeztek a meghirdetett állásokra a munkakeresők, ami 30 százalékos növekedés a tavalyi nyárhoz képest. A legtöbb munkakereső a 25–35 év közöttiek köréből került ki, majd a 18–24 éves korosztály következett. A legkevesebben a 45 éven felüliek közül kerestek állást a platform segítségével.
Az eJobs tájékoztatása szerint jelenleg több mint 33 ezer hazai és külföldi munkahelyet kínálnak a munkaadók.
Bumbuluţ Krisztina