Szatmárnémeti

Föld-napi rajzverseny és összetartozásnapi film is szerepel a SZIV-projektben

2021.05.21 - 17:00

Gyakorlatba ültetés alatt áll a Szeresd! Ismerd! Védd! — Zöld Óvodák szellemében című projekt, melynek fő célja a gyermeki személyiség komplex fejlesztése, a természet szeretete, az egyéni felelősség felébresztése a környezetvédelmi nevelésben. A SZIV-projektre a Szatmárnémeti Református Gimnázium óvodája a nagyenyedi Első lépések óvodával, a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvodával és a debreceni Mesekert Óvodával közösen pályázott és nyert egy Erasmus+-program révén. Az együttműködés az óvodák között 2020 tavaszán kezdődött, és végül sikerült megnyerniük a pályázatot, melynek fő irányvonala a környezetvédelem és a környezettudatos nevelés, és ezen belül próbáltak a partnerekkel együtt olyan tevékenységeket és olyan mobilitásokat kitalálni, melyekből mind a 4 partnerintézmény nyertesen kerülhet ki, számolt be Szilágyi Noémi, a református óvoda irányítója. A projekt eredetileg 2021 novemberében zárult volna, ám a koronavírus-járvány miatt egy évvel kitolták a pályázat gyakorlatba ültetésének határidejét, és ezáltal a munkatervet is átalakították, így több lehetőségük lesz az együttműködésre. A koronavírus-járvány miatt a beütemezett partnerintézmény-látogatásokat sem tudták eddig megvalósítani, mint ahogy a márciusi nyitókonferenciát sem lehetett fizikai jelenléttel megtartani.

A Szeresd! Ismerd! Védd! — Zöld Óvodák szellemében projekt keretében jelentős hangsúlyt fektetnek a különböző jeles napokra. „A madarak és fák napja kapcsán a gyerekek és szülők számára készültünk feladatokkal, többek között madarakat és fákat készítettek. Fontosnak tartjuk a környezetvédő magatartás kialakítását, a család környezetvédő attitűdjének formálását” — fogalmazott Szilágyi Noémi.

Eredményes rajzverseny

A Föld napja kapcsán a debreceni Mesekert Óvoda szervezésében sikerült megvalósítani az Ez a világ olyan kerek… elnevezésű rajzversenyt, melyre a pályázatban részt vevő óvodák gyermekeinek alkotásait küldték be. Összesen 149 csodálatos alkotás érkezett a debreceni óvoda felhívására, és a szakértői zsűri szavazatai alapján két korosztályban (3–5 évesek, 5–7 évesek) hirdettek helyezéseket, valamint osztottak ki a különdíjakat. A rajzverseny célja is az volt, hogy fejlesszék a gyerekek érzelmi intelligenciáját, és hogy több mindent megismertessenek velük a Földről, amelyiken élnek, mondta Szilágyi. A szatmári alkotások közül első helyezést ért el a 3–5 évesek kategóriájában Szabó Regina pályaműve, míg különdíjban részesült a 3–5 évesek korosztályában Gyávol Lilla és Todor Áron, míg az 5–7 évesek korosztályában Apjok Tímea és Keresztúri Péter. Minden diák, aki részt vett a rajzversenyen, jutalomban részesül, melyeket postai úton juttatnak el a tanintézmények számára. Az alkotásokból ugyanakkor megnyílt egy online kiállítás, melyet a cutt.ly/Cb9Voif oldalon lehet megtekinteni.

A következő jeles nap, amelyikre az ovisokkal készülnek, az a június 4-ei összetartozás napja. Ennek alkalmából egy kisfilmet készítenek a projektben részt vevő óvodák. Ez úgy zajlik majd, hogy minden óvoda elkészíti saját tanintézményében a videófelvételt, melyet Magyarországon összevágnak, és elkészül a közös film. Ennek az alkotásnak is az lesz az üzenete, hogy összetartozunk, népi, nemzeti megközelítésben. Az óvodák közötti összekapcsolódást pedig úgy valósítják meg, hogy egy-egy földgömböt adnak át szimbolikusan egymásnak a filmben. A film főszereplői a partnerintézmények diákjai lesznek. A projektet az Európai Bizottság támogatja. A közleményben megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.

Sógor Beáta

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Édesanyám rajzversenyt szerveztek a SZIV-projekt keretében

Egyik pályázat a másikat követi a Szeresd! Ismerd! Védd! — Zöld Óvodák szellemében című projekt gyakorlatba ültetése közben.
Szatmárnémeti

Művészetis diákok sikere a rajzversenyen

Immár huszadik alkalommal szervezte meg az aradi Sabin Drăgoi Művészeti Kollégium a Bennem rejlő és a rajtam kívül lévő fantasztikum elnevezésű rajzversenyt, melyre országhatárokon kívülről is érkeztek versenymunkák.
Nagykároly

Karácsonyi rajzverseny

„Karácsony: hagyomány, mese és hangulat” tematikájú felhívást tett közzé a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság, mely keretében saját készítésű rajzokat, grafikákat, festményeket vár.