Szatmárnémeti

Édesanyám rajzversenyt szerveztek a SZIV-projekt keretében

2021.05.29 - 16:21
Egyik pályázat a másikat követi a Szeresd! Ismerd! Védd! — Zöld Óvodák szellemében című projekt gyakorlatba ültetése közben.

A Szatmárnémeti Református Gimnázium óvodája a hagyományokhoz híven anyák napi rajzversenyt szervezett a gyerekek számára Édesanyám címmel, melyet idén kiterjesztettek nemzetközi szintre. A felhívást azon intézményeknek küldték ki, melyek az Erasmus+-projekt keretén belül a partnerintézményei a szatmári óvodának. A szatmári gyerekek pályamunkái mellett a nagyenyedi Első lépések óvoda, a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda és a debreceni Mesekert Óvoda gyerkőceinek alkotásai érkeztek be a rajzpályázatra.

„Szinte 200 pályamunka érkezett felhívásunkra. Nagyon örültünk, hogy az óvónénik és a gyerekek ilyen lelkesek, és ilyen nagy szeretettel nyúltak ehhez a témához, de ez nem csoda, hiszen mindannyiunkhoz közel áll az anya, édesanya ölelése, érzése. Azért is választottuk ezt a címet a versenynek, és azért is foglaltuk bele az Erasmus+-projektbe is ezt a pályázatot, mivel az érzelmi intelligencia fejlesztéséről is szó van a környezetvédelmi és környezettudatos nevelés mellett ebben a pályázatban, és úgy gondoltuk, ez a kettő nagyon jól kiegészíti egymást” — fogalmazott Szilágyi Noémi, a református óvoda irányítója, aki rávilágított, hogy gyönyörű pályamunkák készültek, s nagyon nehéz dolga volt a zsűrinek, hiszen szép, igényes, kidolgozott rajzok érkeztek. A szakmai zsűrit Muhi Sándor, Deák Lilla és Bak Éva pedagógusok alkották. Ezenkívül az óvoda óvónői is pontozták az alkotásokat, s közösen döntötték el a végső sorrendet.

„Több korosztályban, 3, 4, 5, 6, 7 éves korosztályban hirdettük meg a versenyt, mivel Magyarországon a hétéves korú gyerekek még óvodába járnak. Ezekből a képekből egy virtuális kiállítás is készül majd, mely az iskola honlapján is megtekinthető lesz. Oklevelet, jelképes ajándékot is kapnak a gyerekek, és mindegyikük kap majd egy elismerő oklevelet, a díjazottaknak pedig egy jelképes ajándékot is eljuttatunk” — összegzett Szilágyi Noémi. A projektet az Európai Bizottság támogatja. A közleményben megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.

Sógor Beáta

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Föld-napi rajzverseny és összetartozásnapi film is szerepel a SZIV-projektben

Zajlik a Szeresd! Ismerd! Védd! — Zöld Óvodák szellemében című projekt gyakorlatba ültetése. A gyerekek számára rajzversenyt szerveztek a Föld napjához kapcsolódóan, ugyanakkor az összetartozás napja alkalmából közös filmet készítenek a projektben részt vevő ovik.
Szatmárnémeti

Művészetis diákok sikere a rajzversenyen

Immár huszadik alkalommal szervezte meg az aradi Sabin Drăgoi Művészeti Kollégium a Bennem rejlő és a rajtam kívül lévő fantasztikum elnevezésű rajzversenyt, melyre országhatárokon kívülről is érkeztek versenymunkák.
Nagykároly

Karácsonyi rajzverseny

„Karácsony: hagyomány, mese és hangulat” tematikájú felhívást tett közzé a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság, mely keretében saját készítésű rajzokat, grafikákat, festményeket vár.