Külföld

Ferenc pápa jogi reformmal világi bíróság elé állíttatja az egyház tagjait

2021.04.30 - 20:07

A Ferenc pápa saját kezdeményezésére (latinul motu proprio) azonnali hatállyal bevezetett jogszabály-módosítás olyan bíborosokra és püspökökre vonatkozik, akiket általános bűncselekmények miatt állítanak bíróság elé.
Mostanáig az egyház magas rangú tagjainak esetében külön — bíborosok alkotta — egyházi bíróság vagy maga az egyházfő határozott. Ezentúl világi bírák alkotta vatikáni bíróság határoz első-, másod- és harmadfokú eljárás keretében.
Feltétel marad viszont, hogy bíborosok és püspökök esetében a világi bíróság elé állítást a pápának kell engedélyeznie. Kivételt jelent, ha bíborosok és püspökök egyházi törvényt sértenek meg, mivel ilyenkor a kánonjog szerint kell eljárni.
Elemzők rámutattak, hogy a jogszabály-módosítással bíborosi bíróság helyett a rendes vatikáni bíróság foglalkozhat Angelo Becciu ügyével: a Szentté Avatási Kongregáció volt vezetője tavaly szeptemberben lemondott, miután kiderült, hogy a Vatikánba a világ minden részéből érkezett milliós adományok egy részét kétes ingatlanügyletekbe, valamint adóparadicsomokba fektette be. Angelo Becciu lemondott bíborosi tisztségéről, de érsek maradt, így mostanáig egyházi bíróság határozott volna ügyében.
Ferenc pápa a vatikáni bírósági esztendő március végi megnyitásakor mondott beszédében egyház tagjai közötti egyenlőséget hangsúlyozta „kiváltságok biztosítása nélkül".
Az olasz sajtóban forradalminak nevezett jogi lépéssel a Vatikán azt kívánja bizonyítani, hogy zárt ajtók mögötti eljárás helyett a büntetőjogot megsértésével gyanúsított magas rangú egyházi személyek felett világi bíróság ítélkezik az átláthatóság és a nyilvánosság jegyében, mivel a vatikáni bíróság üléseit a sajtó is követheti.
MTI

Ajánljuk még a témában:

Magazin

Imanapot hirdetett Ferenc pápa

Ferenc pápa március 2-ra ima- és böjtölési napot hirdetett meg a békéért.
Belföld

Ciucă: a nyugdíjrendszer reformja fontos célkitűzés

Fontos célkitűzésnek nevezte pénteken a miniszterelnök a nyugdíjrendszer reformját. Nicolae Ciucă szerint ezt úgy kell megvalósítani, hogy 'a románok egy életen át tartó munka után tisztességes megélhetés biztosító jövedelemhez jussanak'.
Külföld

Ferenc pápa megerősítette az egyház elkötelezettségét a visszaélésekkel szemben

Az egyháznak a szexuális visszaélésekkel szembeni szilárd elkötelezettségét hangoztatta Ferenc pápa az ügyekben illetékes egyházi hivatalként és bíróságként működő Hittani Kongregáció plenáris ülésének tagjait fogadva a Vatikánban pénteken.