Országban

Felszálló ágban az infláció

Az élelmiszerárak emelkedése nehéz helyzetbe hozza a lakosság nagy részét (Fotó: a szerző felvétele)
2022.09.13 - 09:24
A szakértők kimutatásai alapján enyhén nőtt augusztusban az éves inflációs ráta. A múlt hónapban 15,3 százalék volt a júliusban jegyzett 15 százalék után – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Alapvetően az élet 0,6 százalékkal került többe egyetlen hónap elteltével. Augusztusban az élelmiszerek 18,2 százalékkal kerültek többe, mint egy éve, a nem élelmiszerek árai csaknem 16 százalékkal emelkedtek, míg a szolgáltatások 8,2 százalékkal drágultak.

Decemberhez viszonyítva a fogyasztói árak 11,6 százalékkal voltak magasabbak, júliushoz mérten pedig 0,56 százalékkal nőttek. A kenyér és a sütőipari termékek ára mintegy 25 százalékkal emelkedett, a zöldségek 27 százalékkal, ezek közül a burgonya több mint 50 százalékkal drágult 2021 decembere óta. Az étolaj csaknem 50 százalékkal került többe, a hús 14 százalékkal, a tejtermékek csaknem 21 százalékkal, a vaj mintegy 30 százalékkal került többe a tavaly decemberi áránál. A kávé 15 százalékkal lett drágább augusztusban, mint amennyiért júliusban lehetett beszerezni, a tehéntej 17 százalékkal nőtt az utóbbi időszakban.
A sertéshús nagy százaléka importból származik, ugyanis a hazai telepeket korábban a sertéspestis megfékezése érdekében hozott, drasztikus intézkedések nyomán felszámolták. A hús árának növekedésében tehát nyomon követhetők a megdrágult energiaárak is.

Az üzemanyag több mint 31 százalékkal, a gáz csaknem 71 százalékkal drágult, míg a villamosenergia 16 százalékkal került többe az egy évvel korábbinál. A gáz és a villamosenergia árát tekintve a statisztikai hivatal figyelembe veszi a lakossági fogyasztók számára bevezetett ársapkát. A kormány egyelőre még tudja tartani az idén bevezetett intézkedéseket, és igyekszik megakadályozni az energiaárak drasztikus elszállását — azt azonban nem tudni, meddig tartható a jelenlegi állapot.
A Román Nemzeti Bank augusztus eleji közlése szerint 2022 végén 13,9 százalékos fogyasztói árindexre számítanak, míg a jövő év végére 7,5 százalékos inflációt prognosztizáltak. A Központi Bank szintén augusztus elején 75 bázisponttal, 5,5 százalékra emelte az alapkamatot. Ez érzékenyen érinti a lakáshitellel rendelkezőket is.

Az idei, rendkívüli szárazság és a téli fűtésszezonra készülődés még inkább megterheli a háztartások kasszáit. Még azok is, akiknek eddig a kiskertben sikerült megtermelniük a szükséges zöldségeket, most az aszály miatt kénytelenek lesznek kipótolni készleteiket az áruházak vagy a zöldségstandok polcairól származó áruval. A termelők szintén nehéz helyzetbe kerültek, ugyanis az év eleji áremelkedések miatt az inputanyagok és az üzemanyagköltségek is arra kényszerítik őket, hogy a megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket drágábban értékesítsék. Azok a gazdák, akik a nyár végén feltett kérdéseinkre válaszolva nyilatkoztak, egytől-egyig arról panaszkodtak, hogy még így is semmilyen, vagy csak minimális haszonra tehetnek szert.

Végh Balázs
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Legyen dinnye és eper a húsvéti asztalon!

A globalizáció és az infláció miatt manapság olyan világot élünk, amikor nem az a probléma, hogy mit teszünk az ünnepi asztalra, hanem az, hogy meg tudjuk-e fizetni. Az egzotikus gyümölcsök mellett elérhetőek a saját primőrök is.
Szatmárnémeti

Csonthéjas gyümölcsűek, a szilva metszése

A gyümölcsfáknál meghatározó tavaszi beavatkozás az év eleji metszés. Metszés során ráhatással lehetünk az évi terméshozamra, és befolyásolni tudjuk a napfény behatolását a gyümölcsfánk koronájába, emlékeztet Fehér Gyula agrármérnök, falugazdász.
Belföld

Eurostat: gyümölcs- és zöldségfogyasztás terén Románia sereghajtó az EU-ban

Háromból egy európai uniós (EU-) polgár (33%) vallotta azt 2019-ben, hogy nem eszik naponta zöldséget és gyümölcsöt, és mindössze 12 százalékuk mondta azt, hogy elfogyasztja az ajánlott napi öt vagy ennél több adagot; Románia sereghajtó gyümölcs- és zöldségfogyasztás terén - derül ki az Eurostat által kedden közölt adatokból.