Belföld

Felmérés: A náci Németország a felelős a romániai holokausztért

2021.05.12 - 15:33

Az Elie Wiesel intézet igazgatója szerint az eredmények azt mutatják, hogy 2004 óta semmi sem változott e koncepció tekintetében. Alexandru Florian azt mondta: 2004 óta változatlanul „ugyanaz a mítosz, ugyanaz az előítélet, ugyanaz a történelmi ismerethiány lebeg a román társadalom felett".

Kifejtette: a válaszadók 72 százaléka szerint Hitler és a német kormány a felelős a romániai holokausztért, ami „teljesen történelmietlen". Alexandru Florian elmondta: a romániai holokausztért a válaszadók által megjelölt második legnagyobb felelős (57%) az akkori államfő, Ion Antonescu, 15% a Szovjetuniót tartja felelősnek, 5% Mihály királyt vagy a zsidókat — 13%.

„Úgy vélem, hogy ebből a szempontból a romániai oktatás 2021-ben gyakorlatilag kudarcot vallott" — jelentette ki az igazgató, aki rámutat: a forgalomban lévő három nyolcadik osztályos történelemköny egyikében akadémikus történelemtudósok azt írják, hogy a iaşi-i pogromért a német kormány a felelős. A felmérés szerint a megkérdezettek 75 százaléka tudja, hogy mi a holokauszt szó értelme, de 35 százalékuk „nem tud semmit" a romániai holokauszttal kapcsolatos felelősségről.

A közvélemény-kutatás kérdéseire választ adók 46%-a nem venné szívesen, ha homoszexuális szomszédja lenne, 42 százalékuk nem szeretne roma, 16 százalékuk színes bőrű, 5 százalékuk zsidó szomszédot.

A felmérést április 28. és május 7. között végezték telefonon, országszerte, egyszerű véletlen mintavétellel a romániai nem intézményesített felnőtt lakosság 900 főből álló csoportján, a hibahatár 3,2 százalék. AGERPRES, Fotó: wikipedia.org

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Emlékezni a múltra — tanítani a múltat

Január 27-e a leghírhedtebb koncentrációs és megsemmisítő tábor, Auschwitz-Birkenau felszabadításának dátuma és a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja is — a gyűlölettel és az emberi méltóság elleni cselekedetekkel szembeni éberség mementójaként.
Belföld

Klaus Iohannis: bármilyen túlkapást és szélsőségességet szigorúan büntetni kell

Klaus Iohannis kedden kijelentette, hogy elítélendőnek tart bármilyen túlkapást és szélsőségességet, a törvényszegéseket szerinte szigorúan büntetni kell. Az államfő kifejtette: elfogadhatatlannak tartja, hogy egyes személyek vagy csoportok cinikusan "pillanatnyi politikai érdekeikre" használják fel a holokausztot.
Belföld

Elie Wiesel intézet:a holokauszt tagadása a parlamenti mentelmi jog mögé bújva az antiszemita gyűlöletet erősíti

Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet hétfőn elítélte a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) hétfői közleményében foglaltakat.