Vidék

Felkészülten induljunk havat látni!

Fotó: Salvamont Hegyimentő Közszolgálat
2021.12.04 - 07:24
Óvatosságra intik a téli túrázókat a hegyimentők — mert baj esetén épp a téli időjárási viszonyok miatt hosszabb idő alatt tudnak a bajbajutottak segítségére sietni, mint máskor.

Bár az alacsonyabban fekvő vidékeken és a városban még írpelyhe sincs, a hegyekben már havazott, vitathatatlanul jelezve: elkezdődött a téli túrázások időszaka — épp ezért a megyei Salvamont Hegyimentő Közszolgálat óvatosságra inti az akár a megye egyik legkedveltebb „kirándulóhelyére”, az Avasba, akár a szomszédos Máramarosba kirándulni, túrázni vagy szánkózni, sízni indulókat, s tanácsait tavaszig érdemes is szem előtt tartani. Főleg az alkalmi téli kirándulóknak, hiszen a gyakorlott túrázók felkészültek (persze baki vagy nagyobb baj velük is történhet) — viszont a városból pár órára vagy hétvégére kiszabaduló ember nem ismeri a természetet, nem tudja, hogyan és mire figyeljen, nem igazán érzékeli, s még kevésbé értelmezi a természet jelzéseit.

Az avasbeli, engedélyezett túraútvonalak járhatók ugyan, a szolgálat tagjai és Alex Costin hegyimentő azonban arra kéri a kirándulókat (főként, ha társaságukban gyermekek és/vagy idősebbek is vannak), inkább a könnyebb, kevésbé kaptatós utakat válasszák, mint például a Batarcs–Tamásváralja vonalon lévőt; saját biztonságuk érdekében kerüljék az ismeretlen ösvényeken, utakon való kalandozást, bármennyire csábító is a vadregényes táj — a Calluna-ösvény által átszelt déli, délűnyugati rész télen zárva van a kirándulók előtt (s nem véletlenül) — a Kisköves-csúcsot pedig szigorúan csak a kijelölt (a kék háromszöggel, valamint a vörös kereszttel ellátott) túraútvonalakon keresztül „hódítsák meg”. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az időjárási viszonyok nagyon rövid idő alatt nagyon radikálisan változnak a hegyen, s azoknak, akik a Kisköves-csúcsra akarnak feljutni, leginkább a sárga ponttal jelölt útvonalat ajánlják, amely a sífelvonó parkolójából indul, és egyértelműen a csúcsig vezet, mindenféle tájékozódási probléma nélkül. Fontos tudni, hogy az Avas-csúcson, a Cigánykőnél, a Malek-falnál — ahonnan lélegzetelállító a panoráma, s épp ezért kiemelten kedvelt célpont — nagyon könnyen és gyorsan hófalak alakulnak ki, s ezeken, de minden kilátóponton, sziklán melegen ajánlott betartani a háromméteres távolságot a peremtől, hiszen még a párcentis hóréteg is bármikor megindulhat lefelé, esetleg velünk együtt.

Alex Costin hegyimentő emlékeztet arra is: aki túrázni (szánkózni, sétálni) indul, az öltözzön a hegyvidéknek és az időjárásnak megfelelően, húzzon bakancsot, ne feledje otthon a sapkát és a vastag kesztyűt sem, a hátizsákból pedig ne hiányozzon meleg (nem feltétlenül alkoholos) folyadékkal teli termosz, étel, energiapótló csokoládé, elsősegélydoboz, gyufa, öngyújtó és zseblámpa, hiszen 17 óra körül már szinte teljesen sötét van — mobiltelefonunk pedig legyen feltöltve induláskor, s tegyük kabátunk, ruhánk belső zsebébe, mert hidegben hamarabb lemerül. Ha a kirándulás közben megváltoznak, pontosabban romlanak az időjárási viszonyok, vagy jobban elfáradunk, mint azt gondoltuk volna, azonnal forduljunk vissza, nincs értelme hősködni, hazardírozni, mert ezzel csak komoly veszélynek tesszük ki magunkat, testi épségünket. Bármilyen baj esetén azonnal riasszuk a 112-t vagy a 0725.826.668-as (0SALVAMONT) számon a hegyimentőket — a mentőegység megérkeztéig pedig a kihűlést elkerülendő mozogjunk!

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Ukránokat mentenek a hegyimentők

Gyalogosan készül levinni a hegyről a négy ukránt a máramarosi Salvamont.
Belföld

Lehozták a medve által megölt nő holttestét a hegyről

A holttestet az igazságügyi orvostani intézetbe szállítják boncolásra. Az állatot még kedd este kilőtték.
Szatmár megye

Ezer méter fölött kezdi az évet az EKE

Szezonindító túrára invitálja az Erdélyi Kárpát Egyesület Szatmárnémeti a kirándulást kedvelőket, az Avasújfalu (Certeze) fölé emelkedő Buján-tetőre (1.064 m) szervezik az első kiruccanást.